Újabb feljegyzés támasztja alá a bíróság súlyos felelősségét a győri családirtásban

Győr, gyilkosság, öngyilkosság, fojtogatás, győri gyerekgyilkos, gyerekgyilkosság,
Vágólapra másolva!
Az Origo birtokába került új dokumentum alapján, ami a BV-intézet előterjesztését is tartalmazza, nem lehetett volna még feltételesen sem szabadon bocsátani a győri családirtót, aki volt felesége bántalmazása miatt került a rácsok mögé. Ráadásul a bíróság az eljárás során készült pártfogó felügyelői vélemény egy részét is figyelmen kívül hagyta, amely alapján szintén nem lett volna egyértelműen tanácsos kiengedni a későbbi gyerekgyilkost. A bírósági végzés ellen a Vas Megyei Főügyészség fellebbezést jelentett be, de a Szombathelyi Törvényszék ezt elutasította. Ennek következtében szeptember végén az apa szabadlábra került.
Vágólapra másolva!

A győri családirtás ügyében a kormány elé terjesztett, és az Origo birtokába került jelentés alapján

megállapítható a később kettős gyilkosság tekintetében a bíróság felelőssége is.

Ahogy arról már beszámoltunk, a jelentés első része értelmében a megyei ügyészség fellebbezése után, a Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság ugyanis jogerősen engedélyezte a feléségét 2016-ban féltékenységből egy kalapáccsal brutálisan elverő, és emiatt 2017 decemberében 5 év fegyházbüntetésre ítélt 35 éves férfi feltételes szabadon bocsátását, annak ellenére, hogy a BV pártfogó felügyelő, valamint a BV-intézet annak engedélyezését nem javasolták egyértelműen.

Forrás: Origo

Továbbá nem volt új pszichológiai szakvélemény sem a férfi ügyében, a régiben pedig az szerepelt, hogy a férfinak beszűkült tudatállapota volt.

Forrás: Origo

A kormány elé terjesztett, de meg nem tárgyalt, így hivatalos álláspontnak nem tekinthető - az alábbiakban olvasható - jelentés alapján,

a BV előterjesztése szerint „az elítélt a sikeres (társadalmi) reintegráció megvalósulása érdekében különösebb aktivitást nem mutatott, tanulmányokat nem folytatott, továbbá érvényben lévő fenyítéssel rendelkezett".

A kormányzati jelentés Forrás: Origo

A bíróság azonban nem értett egyet a BV előterjesztésével, ráadásul a leírtakat kizáró okként sem értékelte. A bíróság megállapítása az volt, hogy a férfi kapcsolata rendeződött a családjával.

A dokumentum alapján, „a bírósági eljárás során elkészült pártfogó felügyelői vélemény is tartalmazott olyan megállapításokat, amelyek a feltételes szabadság mellőzését indokolták volna".

A szabadulás után a férfi elkezdett dolgozni. Ezzel kapcsolatban a bíróság pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelte el.

Ekkor kiderült, hogy

a korábbi elítéltet egy volt zárkatársa foglalkoztatta, lakhatását az illető cég telephelyén az egykori zárkatárs házastársa biztosította.

A bíróság és a pártfogói vélemény szerint a férfi és a későbbi zárkatársa között korábban nem volt kapcsolat, magyarán eltérő bűncselekmények miatt kerültek börtönbe.

A bíróság azonban ezeknek a tényeknek nem tulajdonított jelentőséget. Ennek következtében a későbbi családirtónál a bűnismétlés veszélyét sem tartotta megalapozottnak.

A bíróság végzése ellen a Vas Megyei Főügyészség jelentett be fellebbezést, amelyet a Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság – lényegében azonos indokok alapján – elutasított.

Emiatt az elítéltet feltételesen szabadlábra bocsájtották 2019. szeptember 27-én.

Ezzel egyidejűleg elrendelték az elítélt pártfogó felügyeletét.

A férfi még a szabadulása előtt elvált a korábban általa bántalmazott feleségétől. A válást 2019. május 24-én mondták ki. A férfinak azonban sikerült elhitetnie a családjával, hogy megváltozott, ezért

a volt feleséggel a válás után megállapodtak abban, hogy a gyermekek felett a szülői felügyelettel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket közösen gyakorolják.

Emiatt lehetett a korábbi elítélt győri lakásában – láthatás jogcímén – a három gyereke: egy 13 éves lány, egy 10 éves fiú, illetve egy 6 éves lány. Úgy tudni, hogy a gyilkosság előtt az anya vitte el a gyerekeket a férfi lakásába.

Itt lakott a családirtó Forrás: Origo

December 15-én

a 13 éves és a 10 éves gyereket az apa megfojtotta,

a legkisebb lány életét azonban megkímélte, ezt követően pedig felakasztotta saját magát.

Amikor vasárnap délután az anya a gyerekek után ment, először nem tudott bejutni a volt férje lakóhelyére. Később a 6 éves kislány félve ajtót nyitott neki.

A nő akkor találta meg két gyereke, majd pedig a férfi holttestét.

Ezt követően értesítette a rendőrséget.

A brutális kegyetlenséggel elkövetett kettős gyilkosság miatt Varga Judit igazságügyi miniszter kormányzati vizsgálat elrendelését kezdeményezte.