Letartóztatásban marad a szüleit élettársával meggyilkoló nő

Vágólapra másolva!
Nem akarta ápolni idős szüleit, ezért megbeszélték a börtönből szabadult élettársával, hogy megölik őket. A hódmezővásárhelyi nő végig nézte, ahogy élettársa egy baltával agyonveri előbb az apját, aztán az anyját is. Ezután megpróbálták felrobbantani a házat. Most újra a nő letartóztatásáról döntött a bíróság. 
Vágólapra másolva!

Az alkoholista nő gondozta az állandó ápolásra szoruló, idős szüleit, de ez nem tetszett neki. Aztán a volt élettársa kiszabadult a börtönből, és odaköltözött hozzájuk. A páros innentől kezdve együtt italozott. A nő panaszkodott a szüleire, ezért eldöntötték, hogy megölik őket.

Tavaly májusban a nő kicsalta az apját a konyhába, ahol az élettársa hátulról leütötte egy baltával.

A nyugdíjas férfi a földre esett, ahol még többször megütötték, így néhány percen belül belehalt a verésbe.

Az idős asszony hallotta a konyhából beszűrődő hangokat, kiabálni kezdett, mire a nő élettársa bement hozzá a szobába és a baltával többször megütötte. Az ágyon ülő, mozgásképtelen nő is belehalt a verésbe.

A nő átkutatta az anyja táskáját és kivett belőle 80 ezer forintot. Majd megnyitották a konyhában lévő gázpalackot, így akarták felrobbantani a házat. Csakhogy a palackban nem volt elég gáz, ezért csak kisebb robbanás történt. Ezután a két gyilkos a melléképületben folytatták az italozást, majd szórakozni indultak a városba.

Amikor hajnalban hazaértek, látták, hogy nem égett le a ház, ezért fogtak egy konyharuhát és ágyneműhuzatot, majd begyújtották azokat. Így próbálták meg eltüntetni a gyilkosság nyomait.

Nem sokkal ezután a szomszédok észrevették a gomolygó füstöt, és kihívták a tűzoltókat, akik a tűz oltása közben megtalálták a szülők holttestét.

Az ügyészség a nő letartóztatását indokoltnak tartja, ezért az elsőfokú végzés helybenhagyását indítványozta. A másodfokon eljáró bíróság pedig helyben hagyta a döntést, így a nő letartóztatásban marad.