Miután az első lapszámban nyolc kép is szerepelt Pikó Andrásról, a második kiadványban átszerkesztették az egyik helyi fideszes képviselővel készített interjút a Józsefvárosi Újságban. A nagyobbik kormánypárt VIII. kerületi szervezete először közleményben tiltakozott a sajtóetikailag megkérdőjelezhető lépés ellen, majd a mai képviselő-testületi ülésen a képviselőik észak-koreai zászlót adtak át a Momentum-közeli polgármesternek tiltakozásképpen.

Bár Pikó András megválasztása esetére kiegyensúlyozott helyi médiát ígért választási kampányában, nem sok valósult meg belőle. Már akkor sejteni lehetett, hogy nem Józsefváros lesz a kiegyensúlyozott tájékoztatás mintavárosa, amikor a Momentum-közeli polgármester Tóth Ákost, a szocialista-közeli 168 Óra volt főszerkesztőjét bízta meg a Józsefvárosi Újság vezetésével. 

Mint ismert, országos botrány lett abból, hogy a balliberális városvezetés - propagandaújságot csinálva a kerületi lapból - 

az indokoltnál jóval többet szerepeltette Pikót, akiről nyolc fényképet helyeztek el a húszoldalas kiadványban. 

A balliberális politikus ezt azzal próbálta meg kivédeni, hogy az első számot kevés ember rakta össze nagyon kevés idő alatt.

Csakhogy tegnap megjelent a második szám is, amivel kapcsolatban szintén súlyos sajtóetikai kérdések merültek fel. A lapban Ferencz Orsolyával, a Fidesz-frakció tagjával, űrkutatásért felelős miniszteri biztossal készítettek interjút, csak az nem olyan formában jelent meg, ahogyan azt előzetesen leegyeztették. Mint kiderült, időközben 

megváltoztatták a kérdéseket, a válaszokból kiollóztak részeket, ráadásul kommentárokat is fűztek hozzá. 

A VIII. kerületi Fidesz elsőként közleményben reagált a példátlan sajtócenzúra ellen. "Megdöbbentő és példa nélküli az a cenzúra és manipuláció, amelyet a Pikó András-féle Józsefváros Újság alkalmaz. A lap úgy adta közre egy fideszes képviselő írásban adott interjúját, hogy annak tartalmát - engedély és értesítés nélkül - egyoldalúan és manipulatív módon átírták, hogy a feltett kérdéseket utólag megváltoztatták, a válaszokból kiollóztak részeket, megváltoztatták annak szövegét, sőt, kommentárokat is fűztek hozzá" - ismertették a tényeket, hozzátéve, hogy politikusaik innentől bojkottálják "Pikó András észak-koreai stílusú lapját". 

A nagyobbik kormánypárt józsefvárosi csoportja szerint ez a gyakorlat mind erkölcsi, mind jogi szempontból kifogásolható.

A mai képviselő-testületi ülésen a Fidesz-KDNP VIII. kerületi frakciója vastapssal és egy észak-koreai zászló átadásával fejezte ki véleményét a Józsefvárosi Újság szerkesztői gyakorlatáról. Ferencz közösségi oldalra kirakott bejegyzésében az látható, hogy Pikó András békésen kitette az asztalára a kommunista rezsim által irányított ország zászlaját.