Újra Gyurcsány Ferenc irányítja az ellenzéket

DK Demokratikus koalíció 2019 március 15 Egyetem tér Gyurcsány ferenc
Vágólapra másolva!
2019-ben az ellenzéki oldalon két fontos mozzanatnak is szemtanúi lehettünk: egyfelől Gyurcsány Ferenc pártja át tudta törni az eddig felső plafonnak hitt 7-8 százalékos határt, másfelől pedig Gyurcsány újra magához tudta ragadni a kormányt az ellenzéknél, és 10 év elteltével kétség sem férhet ahhoz, hogy ő az ellenzék vezére - minderről Farkas Örs beszélt az Origónak. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezetője szerint a Momentum politikai teljesítményét nem lehet egy általános pártlogikában értékelni, tekintve, hogy ez a politikai közösség egyértelműen nem a magyar választók igényei mentén szerveződik.
Vágólapra másolva!

Bármilyen érdekes, a Demokratikus Koalíció legnagyobb sikere idén nem is választási eredményekből következik, hanem az ellenzéki folyamatok alakulásából. Két fontos mozzanatnak is szemtanúi lehettünk: egyfelől Gyurcsány Ferenc pártja át tudta törni az eddig felső plafonnak hitt 7-8 százalékos határt, másfelől pedig Gyurcsány Ferenc újra magához tudta ragadni a kormányt az ellenzéknél, és 10 év elteltével kétség sem férhet ahhoz, hogy ő az ellenzék vezére - minderről Farkas Örs beszélt az Origónak. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezetője szerint

Mindezt csupán árnyalja, hogy az ellenzéki előválasztáson nem a DK jelöltje győzedelmeskedett, de láthatóan hiába delegált az MSZP és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltet, mind a fővárosi, mind pedig a kerületi vezetésekben és hátországban felülreprezentált a Demokratikus Koalíció érdekköre. Így Karácsony Gergely kénytelen továbbra is Gyurcsány Ferenc kottájából játszani - tette hozzá.

Mára Gyurcsány Ferenc lett az ellenzék vezére Fotó: Polyák Attila - Origo

Veszélyes játszmát folytat a Momentum Mozgalom

Farkas Örs szerint a Momentum politikai teljesítményét nem lehet egy általános pártlogikában értékelni, tekintve, hogy ez a politikai közösség egyértelműen nem a magyar választók igényei mentén szerveződik.

A Momentum, amely egykor még csak civil kezdeményezésként aposztrofálta magát, ráébredt arra, hogy önmagában kevés az intézményrendszeren kívüli véleménynyilvánítás, így mivel a 2018-as országgyűlési választás csúfos eredményt hozott, idén már minden eszközt bevetettek a sikerért. Farkas Örs szerint amennyiben egy párt külföldről ilyen mértékű segítséget fogad el, azért egyszer majd nagyon komoly árat kell fizetni.

Farkas Örs: Még egyszer nagyon komoly árat kell fizetnie Momentumnak Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ez lehet a felállás

Alapvetően a két párt eltérő céljai miatt nem szükségszerű a versenyhelyzet - mondta az elemző. Ugyanakkor a DK 2022-ben már kormányalakításra készül saját miniszterelnökkel, amihez elengedhetetlen a Momentum támogatása is. Ugyanígy rákényszerül a DK támogatására a liberális párt is, hiszen a mostani önkormányzati sikerek jelentős részét - a megválasztott polgármestereit és képviselőit - a DK-s szavazatok nélkül nem érték volna el - tette hozzá.

Farkas Örs meglátása szerint a felállás a következő évben a 2006-hoz hasonló logika szerint alakul majd.

A különbség most csak annyi a 13 évvel ezelőtti állapothoz képest, hogy most Gyurcsány Ferencnek már nem kell az MSZP-s nagyöregek lelki világával törődnie, és az SZDSZ egykori titánjai helyett fiatal, sokszor tapasztalatlan politikuspalántákkal kell csak megküzdenie - zárta szavait Farkas Örs.