Olyat tett a Fidesz, amire az elmúlt negyven évben nem volt példa

2020.01.03. 13:04

A Fidesz számára önbizalmat és lehetőséget adhat a nagy ívű tervezésre, hogy az ország gazdasága stabil, sereghajtóból újra éllovas lett növekedésben, eljutottunk oda, hogy az IMF dicséri a magyar kormányt, és láthatóan népszerű a januárban elindult új családpolitikai program is – minderről Lánczi Tamás beszélt az Origónak a kormánypártok 2019-es évét értékelve. A politológus szerint a felmérésekben látható stabil támogatottság ezektől nem független, és mozgásteret biztosít az idei évre.

2019-cel lezárult a 2018-ban megkezdett hosszú választási időszak. Ha a Fidesz megnyerte volna az októberi főpolgármester-választást, akkor nem lenne bizonytalanság a Fidesz sikeressége körüli válasz esetében, 2019 pedig egyértelmű sikerkorszakként lenne számontartva a kormánypárt történetében – mondta Lánczi Tamás az Origónak. A politológus szerint az önkormányzati választáson elszenvedett vereségek azonban újra felhívták a figyelmet arra, hogy mutassanak bármit is a felmérések, sosem lefutott egy választás. A győzelemért minden nap meg kell dolgozni, siker pedig csak akkor érthető el, ha el van végezve a politikai munka az összes településen – tette hozzá. 

Az elmúlt 30 év legsikeresebb pártja a FideszForrás: Csudai Sándor - Origo

A folyamatos megújulás a kérdés

Lánczi szerint a Fideszt innovációs és tanulási képessége tette az elmúlt 30 év legsikeresebb pártjává Magyarországon. A jobboldal számára az a kihívás, hogy 10 év kormányzás után is képes legyen folyamatosan megújulni, a változó belpolitikai és nemzetközi körülményekhez igazodni. Az összes kampány az előző választás estéjén kezdődik, így természetes, hogy a 2019-es választások értékelését is már a 2022-es országgyűlési választás szempontjából végzi mindenki – mondta az elemző. Most is új helyzet van, mert az ellenzék pártjai és szavazói félretéve minden elvi és ideológiai különbséget, összeálltak, és együtt küzdenek a kormánypárt ellen. A centrális erőtér megszűnt, a Fidesz számára az a feladat, hogy szervezetét, kampánytechnikáit, működését ehhez az új szituációhoz igazítsa – tette hozzá.

Lánczi úgy látja, a Fidesz számára önbizalmat és lehetőséget adhat a nagy ívű tervezésre, hogy az ország gazdasága stabil, sereghajtóból újra éllovas lett növekedésben, eljutottunk oda, hogy az IMF dicséri a magyar kormányt, és láthatóan népszerű a januárban elindult új családpolitikai program is. A felmérésekben látható stabil támogatottság ezektől nem független, és mozgásteret biztosít az idei évre.

A stabil gazdaság lehetőséget ad a Fidesznek a nagy ívű tervezésreFotó: Csudai Sándor - Origo

Növekvő mozgástér

A politológus szerint a Fidesz támogatottsága a jó kormányzati teljesítményben és az ellenzék alkalmatlanságában keresendő. Az elmúlt hét év gazdasági szempontból folyamatosan javuló  tendenciát mutatott. Az elmúlt negyven évben, tehát valamennyi ma aktív, kereső generáció életében nem fordult még elő olyan 7 egybefüggő év, amikor a gazdaság hét éven át robosztusan növekszik, miközben csökken az államadósság. Az elmúlt bő fél évtizedben nagyobbat nőttek a bérek, mint a rendszerváltás óta összesen.

Lánczi Tamás úgy látja, mindez bőkezű családpolitikai támogatással és csökkenő adókkal párosul. Az elmúlt egy évtizedben nőtt az ország gazdasági és politikai mozgástere, az országnak hosszú évtizedek óta először van markáns, nem külső szereplők által diktált külpolitikai irányvonala. Nemzetközi felmérések igazolják, hogy a közvélekedéssel szemben a magyarok lényegesen optimistábbak a nyugat-európaiaknál, aminek az okát a javuló gazdasági adatokban és a nemzeti büszkeség növekedésében kell keresni. Ezt látva az ellenzék elsősorban szimbolikus témákkal igyekszik proteszthangulatot kelteni, amivel az önkormányzati választáson, nagyvárosi környezetben sikerült részsikereket elérni.

A Fidesz támogatottsága a jó kormányzati teljesítményben és az ellenzék alkalmatlanságában keresendőForrás: AFP/Balint Porneczi

Új kihívások

2020-ban Orbán Viktor kormányának és a Fidesznek egyszerre kell kormányzati és pártpolitikai kihívásokat menedzselnie – vélekedett az elemző. A háromosztatú politikai tér duálissá alakulásával a kormánypártoknak élesedő politikai küzdelemre kell felkészülnie. Új kihívásként jelentkezik az online politizálás, amelyben az ellenzéki erők lépéselőnyben vannak – tette hozzá.

Lánczi szerint, ami a kormányzati döntéshozatalt illeti, a legfontosabb feladatnak ma a gazdasági lassulás elkerülése és az uniós költségvetésről szóló harc megvívása tűnik. Mindkét esetben a magyar családok jóléte a tét, a külföldi ellenfelektől pedig a magyarországi ötödik hadosztályok bevetése várható: az uniós pénzeket valamiféle önkényes jogállamisági mechanizmushoz kötésében és a hazai gazdaságpolitika szuverenitásának ügyében is lesznek a kormánynak belpolitikai ellenfelei.

Az idei, 2020-as évben kell az unió által kiemelten kezelt klímabarát fejlesztéspolitika terén okosan kiválasztani és leverni azokat a cölöpöket, melyek garantálják a magyar versenyképesség megőrzését és növelését a valóságtól elszakadó víziókkal szemben. Számíthatunk továbbá egy újabb migrációs csörtére, valamint a hetes cikk szerinti jogállamisági huzavona folytatására is, illetve a Fidesz néppárti tagságának sorsa 2020 első negyedévében minden bizonnyal eldől – mondta az elemző.

Tovább csomósodhat az ellenzéki massza 

Lánczi szerint a belpolitika ellenzéki térfelén folytatódik a massza csomósodása, a gyurcsányi káderek visszaszivárgása az ellenzéki vezetésű települések intézményeibe. Az önkormányzati választás eredményeképpen az eddiginél több helyen ütközhet ellenállásba egyes helyi kormányzati fejlesztések megvalósítása Budapesten és nagyobb városokban. Ennek oka, hogy a frissen pozíciókat szerzett ellenzék már 2022-re készülve örömmel tenné országos politikai csatatérré a helyi ügyeket. A kormánypártok számára a kihívást az jelenti, hogy a helyi választók érdekeit maximálisan tekintetbe véve, higgadtan tudják az efféle provokációkat kezelni.

Lánczi: Jó esélye van a Fidesznek arra, hogy 2022-ben is nyerjenForrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Mti Fotószerkesztőség/Koszticsák Szilárd

A többségnek már van mit veszítenie

Lánczi szerint a Fidesznek minden esélye megvan arra, hogy 2022-ben sorozatban negyedik választási győzelmét ünnepelhesse. Ennek több oka van: a társadalmat leginkább foglalkoztató kérdésekre (migráció magakadályozása, nemzeti szuverenitás védelme, gazdasági növekedés folytatása és a munkahelyek biztonsága) a Fidesz továbbra is jobb válaszokat ad, mint az ellenzék. A válaszadók többsége Orbán Viktort alkalmasabb miniszterelnöknek tartja, mint bármelyik ellenzéki kihívóját.

A polgári kormányzás eredményei a társadalom középső- és alsó rétegeihez is lecsorogtak, Magyarország az eurózóna körvonalazódó recessziója közepette is megőrizte a gazdaság szerény növekedési rátáját. Ez csökkenti a proteszt valószínűségét. A többségnek már van mit vesztenie, ezért meggondolják, hogy kire bízzák az ország vezetését- mondta az elemző.

Az ellenzék ráadásul várhatóan ismét egy előválasztást rendez, amelyen főbb pártjai a DK-val, és várhatóan Gyurcsánynéval fognak szövetkezni, ami a 2010 előtti időszak visszatérését vetíti előre. Ennek jelei, például az adóemelések és a józsefvárosi szociális szférában dolgozók 13. havi juttatásának elvétele formájában a 2019 októbere után ellenzéki kézre került önkormányzatok esetében már láthatóak – zárta szavait az elemző.