A korrupciós botrányba keveredett kispesti polgármester csak fenyegetőzött a feljelentéssel

Gajda Péter Foglalkozás kamera Közéleti személyiség foglalkozása logó mikrofon MŰSZAKI ESZKÖZ nyilatkozik polgármester politikus riporter SPAR-embléma SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY SZIMBÓLUM TÁRGY újságíró Foglalkozás Közéleti személyiség foglalkozása logó
Budapest, 2014. augusztus 13. Gajda Péter, a budapesti MSZP elnökségi tagja, XIX. kerületi polgármester érkezik a párt fővárosi, Jókai utcai székházához, ahol a szocialista párt fővárosi politikusai tanácskoznak 2014. augusztus 13-án. Az MTI információi szerint az önkormányzati választási együttműködés a téma. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Két hónap telt el azóta, hogy nyilvánosságra kerültek a Gajda Péter kispesti polgármestert ért korrupciós vádak, amiket egy hangfelvétel alapján képviselőtársa, a drogpartin résztvevő Lackner Csaba mondott el. A felvételek kiszivárgása után Gajda perrel fenyegetőzött, ám feljelentést azóta sem tett - számolt be a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Népszavának adott interjújában még október 10-én Gajda Péter azt mondta, hogy megtette a szükséges jogi lépéseket a kispesti korrupciós vádak miatt, amelyek őt is érintik a kiszivárgott hangfelvételek tanúbizonysága szerint. Az interjúban úgy fogalmazott, hogy rágalomhadjárat zajlik a kispesti önkormányzat ellen, valamint ellene is.

Nyilván nem esik jól, de az összes olyan vád, amely engem korrupciós ügyekbe kever, valótlan. Meg is tettem a szükséges jogi lépéseket, feljelentést tettem rágalmazásért és becsületsértésért - mondta akkor Gajda.

Gajda Péter azonban csak fenyegetőzött, ugyanis a BRFK tájékoztatása szerint Kispest polgármesterétől 2019. október elseje óta sem a hangfelvételekkel kapcsolatban, sem más ügy kapcsán

nem érkezett feljelentés, de bejelentés sem.

A sajtó elleni feljelentés egyébként azért lett volna érdekes, mert a jobboldali sajtó semmi mást nem tett, mint Gajda Péter képviselőtársának és jó barátjának, a szocialistából lett független képviselőnek, Lackner Csabának a szavait idézte, amit egy kiszivárgott hangfelvételen mondott el. Lackner a felvételeken a kispesti önkormányzat korrupciós ügyeiről beszélt, többek között arról, hogy

Gajda Péternek az egyik ilyen közös ügyükből kétmillió forintot osztottak vissza,

Kránitz Krisztiánnak pedig 12 milliót.

Arról is beszámolt a jó barát, hogy Gajda a visszaosztott pénzből ingatlanokat vásárolt, amiben ő segített neki, ám ezeket az ingatlanokat többnyire családtagjai nevére íratja.

Gajda Péter, szocialista XIX. kerületi polgármester korábban perrel fenyegetőzött, de a mai napig nem tett feljelentést rágalmazásért és becsületsértésért sem Forrás: MTI/Soós Lajos

Legutóbb pedig Hadházy Ákost fenyegette meg azzal, hogy beperli, miután az országgyűlési képviselő állítása szerint átnézte a másfél tucatnyi kispesti projektet és számos szabálytalanságot talált. Gajdának úgy tűnik, mániája a feljelentéssel fenyegetőzés, ugyanis a nemrég kirobbant menzabotránnyal kapcsolatban is jogi lépésekkel dobálózott.