Heisler András: Ünnepekkor fogékonyabbá kell válnunk a mindennapi apró csodákra

HEISLER András
Budapest, 2019. december 23. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke beszédet mond a nyolcnapos zsidó vallási ünnep, a hanuka második estéjén, a Budavári Önkormányzat és a Mazsihisz ünnepségén, a második hanukagyertya meggyújtásán a budai Várban, az eltemetett zsinagóga emléktáblájánál 2019. december 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Az ünnepekkor fogékonyabbá kell válnunk a mindennapi apró csodákra: gyermekeink mosolyára, szeretteink kedves mozdulataira, az idősek bölcsességére - emelte ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke hétfőn a budai Várban, ahol meggyújtották a második hanukagyertyát.
Vágólapra másolva!

Heisler András hozzátette: ezeket a csodákat észrevenni segít a hanuka ünnepe.


Az ünnepségen Radnóti Zoltán neológ főrabbi mondott tanítást, amelyben azt hangsúlyozta: nincsen Európának, Magyarországnak közösebb ünnepe, mint a hanuka, mert ez az ünnep az egy istenhit ünnepe. Mindannyian felavattuk a jeruzsálemi szentélyt, és bár különbözőek vagyunk, az értékeink közösek: az, hogy nyugalomban tudjunk közösen tenni egy még jobb világért.

A gyertyagyújtás eredetileg az elveszett zsinagóga emléktáblájánál tartották volna, de a viharos szél miatt a közeli Babits Mihály közben tartották meg, amely teljesen megtelt az ünneplőkkel.

Budapest, 2019. december 23. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke beszédet mond a nyolcnapos zsidó vallási ünnep, a hanuka második estéjén, a Budavári Önkormányzat és a Mazsihisz ünnepségén, a második hanukagyertya meggyújtásán a budai Várban, az eltemetett zsinagóga emléktáblájánál 2019. december 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A hanuka a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, amelyen a jeruzsálemi templom időszámítás előtt 165-ben történt visszafoglalására és megtisztítására emlékeznek.
Az ókori ázsiai Szeleukida Birodalom akkori uralkodója, IV. Antiokhosz Epiphanész időszámítás előtt 168-ban elfoglalta Jeruzsálemet, és megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását. A zsidók azonban föllázadtak és három évvel később Júdás Makkabeus vezetésével visszafoglalták a templomot.

A hagyomány szerint a zsidó szabadságharcosok a szentély megtisztításakor csupán egy napra elegendő tiszta olajat találtak, amikor szerették volna újból meggyújtani a fényt a menóra mécseseiben. Isteni csoda folytán azonban az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett.
A zsidóság erre a csodára emlékezik a nyolcnapos ünnepen. A hanuka első estéjén egy, majd a következő estéken újabb egy lángot gyújtanak meg a csak ilyenkor használt menórán, a hanukián. A hanukia a hétágú menórával szemben kilenckarú: nyolc ága van a nyolc napra való egy-egy gyertyának és egy kilencedik az ezeket meggyújtó "szolgagyertyának".