Letartóztathatják a győri késelőt

Vágólapra másolva!
Két nappal ezelőtt hajnalban egy győri munkásszállón egy mongol megkéselt egy másik mongolt. Gyilkossági kísérlet miatt indult ellene eljárás. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség most a letartóztatását indítványozta.
Vágólapra másolva!

Szombat hajnalban hívták a rendőröket azzal, hogy Győrben, az egyik munkásszállón megkéseltek egy férfit. Kiderült, hogy egy helyi szórakozóhelyen négy férfi ivott együtt, aztán a szállón folytatták.

Ketten vitatkozni kezdtek, majd össze is verekedtek.

A szobában tartózkodó társuknak sikerült őket szétválasztani, de nem nyugodtak le a kedélyek. Az egyik mongol férfi az ágyra dőlt, mire a másik, szintén mongol, 28 éves kést rántott és

rátámadt, miközben azt üvöltötte, hogy megöllek!

Többször megvágta, a kezén, lábán és a fején is.

Az áldozatnak nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek, de a szakértő szerint a nyaki sebbe akár bele is halhatott volna. A késelőt elfogták a rendőrök. A 28 éves férfi ellen gyilkossági kísérlet miatt indítottak eljárást. Az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását a bírónál.

"Az ügyészség álláspontja szerint az elkövető letartóztatása a jelenlétének biztosítása érdekében, a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt és a bűncselekmény befejezésének veszélye alapján szükséges" - írták a közleményükben.