Azt hitte, egy másik autó rendszámával megúszhatja a büntetést

Vágólapra másolva!
A 29 éves sofőr más járműhöz tartozó rendszámtáblát szerelt föl autójára. Mint kiderült, jogosítánya sem volt, emellett utasával együtt bedrogoztak, mielőtt autóba ültek.
Vágólapra másolva!

A rendőrök december 22-én délután Tatán, a Keszthelyi úton igazoltattak egy Opelt, a 29 éves sofőrt és 27 éves utasát is. Megállapították, hogy

a sofőrnek nincs jogosítványa, az autóra nem kötöttek biztosítást, ráadásul a forgalomból is kivonták. Emellett a használt rendszámtábla sem az autóhoz tartozott,

hanem egy Suzukihoz. A sofőr

elismerte, hogy a rendszámokat ő szerelte át.

Mivel a rendőrökben felmerült a drogfogyasztás gyanúja, átvizsgálták a ruháikat. A sofőrnél fecskendőt, sodort cigarettát és szárított növényi származékot találtak, melyeket lefoglaltak.

Ezután mindkettőjüket bevitték a Tatai Rendőrkapitányságra, ahol

kábítószertesztet végeztek rajtuk, ami kimutatta, hogy drogoztak.

A sofőr ellen szabálysértési feljelentés készült, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés és kábítószer birtoklása, a 27 évesutasa ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás. A rendőrök mindkét férfit kihallgatták - írja a Police.hu.