Mindenki csak legális forrásból szerezze be a szilveszteri pirotechnikai eszközöket, mert a feketén árultak súlyos baleseteket okozhatnak - erre hívják fel a figyelmet a mentők, a tűzoltók és a rendőrök a mai közösen tartott sajtótájékoztatójukon. Arra kérik az embereket, hogy ne az internetről rendeljék, és ne is kapualjakból vegyenek ilyeneket. 

A rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentők közös sajtótájékoztatóján a Készenléti Rendőrség tűzszerész főosztályának vezetője, Huszák András azt mondta, hogy a kapualjakból, csomagtartókból, piacokon árult termékek biztosan nem legális forrásból származnak.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Huszák hozzátette, hogy ezek súlyos, csonkolásos baleseteket is okozhatnak. Az elmúlt évek legsúlyosabb, maradandó fogyatékossággal járó baleseteit mind olyan termékek okozták, amelyeket az internetről,

elsősorban Szlovákiából szereztek be.

Hangsúlyozta, hogy az eszközöket száraz helyen kell tárolni, felhasználáskor pedig biztonságos távolságba, legalább 15 méterre el kell menni tőlük.

Soha nem szabad gyerekekre bízni ezeket

- nyomatékosította.

Az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti osztályának vezetője, Povázsai Sándor elmondta, hogy a jogszabályok négy kategóriába sorolják a pirotechnikai eszközöket.

Az 1-es és a 2-es kategóriájú termékek egész évben megvásárolhatóak, a 3-as kategóriájúak viszont csak december 28. és 31. között. Ez utóbbiakat csak december 31. 18 óra és január 1. 06 óra között lehet felhasználni.
A birtoklásuk sem legális az év más időszakában, vagyis azokat az eszközöket, amelyeket nem használnak fel, január 1. után, 5 napon belül vissza kell vinni a forgalmazónak.

Az osztályvezető tájékoztatása szerint az idén 664 ideiglenes forgalmazási engedélyt adtak ki, a legálisan árult termékekhez minden esetben magyar nyelvű használati útmutató tartozik.
Sándor Roland, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzmegelőzési főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy valamennyi ideiglenes elárusító helyen végeznek tűzvédelmi ellenőrzést. A többi között vizsgálják, hogy a konténer megközelíthető-e tűzoltóautóval, illetve rendelkezésre áll-e oltóanyag.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Arról is beszélt, hogy szilveszter éjjelén mintegy kétezer tűzoltó és 500 tűzoltóautó fog készenlétben állni.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a pirotechnikai eszközök nagyon súlyos, akár halálos sérülést is okozhatnak, ezért a mentők szempontjából nincs biztonságos eszköz.

A mentők szilveszter éjjel átlagosan mintegy 3 ezer riasztást kapnak.