A baloldal célja, hogy feszültséget teremtsen a különböző társadalmi rétegek között

Sargentini jelentés, Orbán ellen felszólalók
Niedermüller Péter Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége
Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ korábban közzétett egy leleplező videót, amelyben Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere az Európai Parlamentben a kirekesztés és a gyűlöletkeltés miatt aggódik, majd önmagát meghazudtolva később Magyarországon már ő bélyegez meg egyes társadalmi csoportokat, mikor a fehér, keresztény és heteroszexuális emberek ellen uszít. Most egy új KözpontInfó videóval jelentkezett a jogi elemző- és kutatóintézet, melyben kifejtik a baloldaliak gyűlöletkeltésének okát, amelyről azt írják: a régi kommunista politikai játszmákban gyökerezik.
Vágólapra másolva!

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője elmondja, hogy a Niedermüller Péter mellett kiálló Gyurcsány Ferenc politikája az egyes társadalmi csoportok közötti ellentétek szítására, feszültségkeltésére irányul.

A KözpontInfóban egy rövid történelmi áttekintést is adnak, mely szerint a kommunistáknak kezdettől fogva tudatos stratégiája volt a társadalom csoportokra osztása. Az egyes csoportok közötti ellentétek, konfliktusok generálása, félelmeik felerősítése, majd leszalámizása. Ezt a hagyományt az áldemokratává átvedlett új baloldal tudatosan folytatja.

A videóban részletezik, hogy a baloldal visszatérően szít ellentéteket olyan csoportok között, mint a nők és férfiak vagy fiatalok és idősek. Továbbá megjegyzik, hogy a cigányság és zsidóság félelmeire is tudatosan építve újabb konfliktusokat erősítenek fel.

Bár az Alapjogokért Központ videója erre nem tér ki, de az idősek és fiatalok közötti

konfliktus generálására például alkalmas az újonnan felkapott „ok, boomer" kifejezés is, amely lényegében egy rendkívül megalázó és sértő "szalonnyuggerezés".

E módszereket nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is alkalmazza a baloldal, tekintve, hogy az előbb említett kifejezés is a nyugati közbeszédből szivárgott be a magyar társadalomba.

Ennek megfelelően világszerte egyre több szakértő hívja fel a figyelmünket erre a jelenségre. Például

Jordan B. Peterson, kanadai pszichológus professzor is rávilágított korábban, hogy a liberálisok alapfilozófiája szerint az embereket az identitásuk határozza meg,

ez alapján mindenki különböző csoportidentitásokhoz tartozik. A több kötetet jegyző professzort egyébként sokan a világ egyik legnagyobb befolyással rendelkező értelmiségijeként tartják számon.

Jordan B. Peterson, kanadai pszichológus professzor. Forrás: Getty Images/Chris Williamson
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!