Az új Élet reménysége - augusztus 20-át ünnepli a világ magyarsága

Szent István király
Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Augusztus 20-a oly régi ünnep, amely egybeforr az ezredéves Magyarországgal, a magyar államisággal, a magyarok évezredes életbe, jövőbe, a nemzetet megtartó Boldogasszony reménységébe vetett mély hitével.
Vágólapra másolva!

Ki ne tudná, hogy augusztus 20. Szent István napja, ki 1038-ban halála előtt Boldogasszony kezébe ajánlva a Szent Koronát, annak országát, s nemzetét, szövetséget kötött a mennyei világgal.
S ki ne tudná, hogy Szent László király akaratából, 1083 óta - István oltárra emelése, azaz szentként való tisztelete óta - e napon ünneplik az Árpádok dicső véréből származó apostol királyt, Szent Istvánt, az ezredéves Magyarország első keresztény királyát.

S ki ne tudná, hogy augusztus 20-a ezért a keresztény magyar állam alapításának, az e napon megtartott ősi törvénykezésnek, így az ezredéves magyar állam jogfolytonosságának a napja.
Sőt 1222-től, II. András óta az Aranybullába - a kontinentális Európa első történeti alkotmányába - foglalva, a Szent Jobb tiszteletének is a napja. Buda 1686-os visszafoglalása óta pedig az egyetemes világegyház ünnepnapja (augusztus 16). De 1771-től, Mária Terézia rendeletére - ki sosem volt rest megfeledkezni arról, hogy István révén szerezhette meg egyedül a világon az apostoli királynői címet - lett augusztus 20-a a Szent Jobb körmenetének is az ünnepnapja.

Augusztus 20-a a független magyar állam jelképének napja is, amely időnként elveszett, majd rendre visszatalált nemzetünkhöz. Odaveszett a 48-asokkal is, ezért 1849-ben a szabadságharc után a Habsburg megtorló gépezet megtiltotta a megünneplését, hogy a kiegyezéskor újra rátaláljon országunkra. Majd a függetlenség és az együvé tartozás magyar élménye 100 esztendeje megcsorbult Trianonnál, végül a II. világháború után a kommunizmus borzalma is láncra verte, megnémította, hogy a rendszerváltoztatás éveiben ismét visszataláljon, az oly sok viszályt megélt magyarságra.

Szent István király Forrás: Origo

Ezért augusztus 20-a az új Élet, a magyar reménység napja.
Az életé, s a reménységé, amely a kenyér szimbóluma. Azé a kenyéré, amely mindig is a jövőbe vetett hitet, az életet jelentette történelmi koroktól és vallásoktól függetlenül az emberiség számára. Mert a búza, s a belőle készült kovászolt kenyér ősidők óta szentsége az emberiségnek, hiszen minden egyes búzaszem az életet hordozza...

S aki látott már egyszer is kalászból kipergő búzamagot, annak pólyásgyermek arcát, a benne ragyogó Jézus-arcot, az sosem feledi a megható képet. Mert Jézus maga a kenyér, „az élet kenyere" (Jn. 6,35). Ahogy a Biblia is mondja, „a mennyből szállt le, hogy ő legyen az élő kenyerünk" (Lk. 6,51), ki feláldozott testét az embereknek szenteli. Ezért is nevezték a régi magyarok életnek a búzát, s a gazda nem azt kérdezte, mennyi gabonája termett, hanem hogy mennyi élete?

Ezért augusztus 20-a az életet adó mag szimbóluma. Így válik egylényegűvé az életadó búza, s a kenyér napja a magyar hagyományban. Eszerint is íródott be a régi magyarok naptárába, az évkör hagyományait feljegyző jeles napokba a gabona betakarításának, s a nyári munkák végeztének örömünnepévé Szent István napja. S így vált augusztus 20-a az aratás utáni első kenyér, az új kenyér ünnepévé, a magyar élet napjává...

A szépséges, lágyan ringó búzanövény pedig ősidők óta az életet adó, érlelő, tápláló nő szimbóluma. Ősi hitvilágunkban, azé a Boldogasszonyé, ki - csakúgy, mint a búzanövény - testében érleli, növeli, növeszti, méhében óvja és védi, táplálja az új élet reménységét, a férfi elvű magot, a Jézust szimbolizáló búzamagot... A búzát, kit a szépséges magyar nyelv Életnek keresztelt. Ki az életet újra és újra továbbörökítő magként az életet adó táptalajba, az Anyaföldre hullva, annak lágy ölében csírázva, sarjadva, újra növénnyé növekedve, ismét búzamagot hozhasson a világra. A növény, ki életét, termését, gyermekét adja, áldozza fel az emberiség táplálására. Ez a hármas szimbóluma oly mély, oly tökéletes, mint amilyen Szent Anna, leánya, Szűz Mária és a gyermek Jézus szent hármasságának archaikus analógiája. Eleink hitében ez az ősi, mélyen a nép lelkébe ívódó, beszédes hagyomány élt évezredeken át, melyet olykor el lehetett halványítani, félre lehetett magyarázni, de kiirtani sosem lehet. Ez a természetes körforgás, maga az új Élet ígérete. Mert amíg egyetlenegy szem búzamag is terem magyar ember keze által a Kárpát-haza Anyaföldjében, addig mindig lesz az új életnek reménysége!
Isten éltessen Magyarország!

Szerző: Wieber Orsolya író, a csízio.blogstar.hu szerzője

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!