Március 8-a óta először a mögöttünk hagyott hétvégén tartottak újra időközi választásokat Magyarországon, és a következő két hónapban több tucat hasonló megmérettetés is lesz.
A mostani torlódás oka, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet miatt rengeteg voksolást el kellett halasztani, valamint a veszélyhelyzet alatt is több képviselő és polgármester mandátuma megszűnt.
Bár az időközi választások eredményeiből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, de arra mindenképpen jók lesznek ezek voksolások, hogy az adott település erőviszonyiról levonjunk valamilyen következtetést.
Az időközi választások közül kiemelkedik az október 11-i voksolás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os számú országgyűlési körzetben. A választást a fideszes Koncz Ferenc halála miatt kellett kiírni.
Várhatóan négy jelölt száll szembe a Fidesz által indított Koncz Zsófiával.
Köztük található a baloldal által támogatott, nyíltan antiszemita és rasszista Bíró László is.
Bíró Lászlóról nemrégen derült ki, hogy lelövéssel fenyegette meg korábbi alkalmazottait. A szerencsi összellenzéki jelölt korábban egy varrodát üzemeltetett. A Hír TV Informátor című műsorának a volt alkalmazottak arról beszéltek:
a jobbikos politikus többször nem fizette ki bérüket, van, akinek több százezer forinttal tartozik.
Amikor egyikőjük ezt szóvá tette, Bíró László azt mondta: hozza a puskáját és menekülhetnek.
Az is kiderült Bíróról, hogy zsebre vágja a tiszteletdíját, de ritkán jár be a munkahelyére. Bíró a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési és bizottsági ülések jelentős részén nem vesz részt, igazolást sem nyújt be, ám a képviselői apanázst és a pénzügyi bizottság alelnöki tiszteletdíját mindig felveszi. A politikus a baloldali összeborulás jelöltjeként jutott be múlt ősszel a megyei közgyűlésbe, hiányzásaiból pedig jól látszik, hogy nem érdekli a helyi politika.
Korábban Bíró László, a baloldali pártok országgyűlési képviselőjelöltje a szerencsi és környékbeli szállodákban lakó izraeli, oroszországi, lengyelországi (általa vélelmezetten) zsidó turistákról a következőket írta a Facebook-oldalára:
„A kutyám majd megveszik, amikor a »tetűcsúszdások« elmennek a ház előtt. Dolgoznak barátaim a szállodaiparban, elmondják, mi a helyzet".
Vagyis a baloldali pártok jelöltje ocsmány, antiszemita stílusban beszélt a zsidókról.
Időközben az is kiderült, hogy a brüsszeli bürokrácia csendben tudomásul vette, hogy a magyar baloldal egy antiszemita, rasszista jelöltet állított egy időközi választáson. A V4NA nemzetközi hírügynökség többeket is megkérdezett arról, hogy erkölcsi értelemben mit gondolnak, van-e helye egy antiszemita kijelentéseiről ismertté vált embernek a politikában. Az ügyre a magyar kormánypártok európai frakciói is felhívták a figyelmet, levélben fordultak a liberálisok és a szocialisták frakcióihoz, azonban választ ők sem kaptak.
Az időközi országgyűlési választás mellett a legnagyobb figyelmet a mohácsi és karcagi polgármester-választás övezi. Egyik településen sem indul olyan baloldali párt, amelynek parlamenti frakciója van.
Mohácson egy civil szervezet mögé bújva indul a tavaly még MSZP-s Csorbai Ferenc, míg Karcagon a Fidesz által támogatott polgármesterjelöltnek csak egy munkáspárti kihívója lesz.
Csorbai egyébként tavaly úgy tudott nyerni Mohácson, hogy fideszes ellenfele nem sokkal a választás előtt meghalt. Sokan kérték arra Csorbait, hogy lépjen vissza, de ezt nem tette meg. Az MSZP-s politikus lényegesen kevesebb voksot kapott, mint ahányan akkor érvénytelenül szavaztak. A két városban szeptember 27-én voksolnak majd.
A mostani hétvégén az egyik legérdekesebb voksolást Salgótarjánban tartották. A 3-as számú egyéni választókerületben önkormányzati képviselőt választottak.
A voksolást a függetlenként induló, de Fidesz által támogatott Turcsány László nyerte a baloldal jelöltjével szemben.
Turcsány a szavazatok közel 48 százalékát szerezte meg, míg a baloldal jelöltje a 40 százalékos aránynál kevesebb voksot kapott. Tavaly ősszel a baloldal még több mint 42 százalékos támogatottságot szerzett a körzetben.
Kiszomborban Szirbik Imre független jelölt nyerte a polgármester-választást. Őt szintén kívülről támogatta a Fidesz.
Szirbiket több mint 60 százalékos támogatottság mellett választották meg.
A koronavírus-járvány miatt az őszi időközi választásokon a helyi választási irodák a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok a szavazóhelyiségbe érkezéskor és távozáskor is használhatnak.
A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és erre kérik a választópolgárokat is. Kérik azt is, hogy esetleges sorban állás esetén tartsanak legalább 1,5 méter távolságot a többi várakozótól, valamint vigyenek magukkal tollat a voksoláshoz.
A betegek, a mozgásukban korlátozottak – mint minden választásnál – most is mozgóurnát kérhetnek legkésőbb a szavazás napján 12 óráig a szavazatszámláló bizottságtól.