Október 12-én egy férfi már napközben is ivott, de munka után élettársa fiával még elment egy helyi trafikba italt venni. Ahogy kiléptek a trafikból, odalépett egy ismerőséhez, aki a bolt előtt beszélgetett.
A férfi azzal hívta fel magára a figyelmét, hogy finoman lábon rúgta ismerősét.
Beszélgetni kezdtek, amelynek során
az ismerős felemelte az öklét, amit az elkövető ellökött.
Aztán, még beszélgetés közben, átadta a kezében lévő dobozos söröket az élettársa fiának, majd minden különösebb előzmény nélkül, váltott ököllel ütni-verni kezdte az ismerősét.
Az áldozat hanyattesett, beverte a fejét a betonba, és elvesztette az eszméletét.
A férfi még fejbe rúgta, majd elmenekült.
Az áldozat életveszélyes fejsérüléseket, többek között agyzúzódást és koponyaűri vérzést is szenvedett.
Csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönheti, hogy életben maradt.
A Pest Megyei Főügyészség életveszélyes testi sértés miatt emelt vádat a támadó ellen.