Szent várakozás, hogy Isten belépjen az ember világába...

„A régi ember (...) ezernyi szent cselekvéssel tartotta távol a vágyát, hogy lelke szűzi fehéren izzon, hogy a születés az ő cselekvő részvételével, vele, s benne mehessen végbe..." - fogalmazza meg szépséges tisztasággal a magasztos tollú magyar néplélekkutató, Molnár V. József az idő járásával és a csillagok fordulásával még együtt lélegző, régi ember adventi lelki rítusát.

Mert egykor a teremtett világgal még összhangban élő - a teremtett világ törvényszerűségeit és a földi esztendő körét még szentségként tisztelő - eleink értették, hogy karácsonyt – azaz a Fény születését, Isten Fiának az Ember fiaként való inkarnálódását - megelőző négy hétben miért is ül különös fénytelenség a tájra. Mert a földi világ reménytelenül rideg, szorongató sötétsége képes arra, hogy a lelkileg kiüresedett emberben újra és újra megteremtődjék az igazságosság, az erkölcsösség tiszta isteni fénye - ha az ember is úgy akarja -, az ember fényévé váljék.

Ez ma sincs másképp.
Mert az Élet éltető, szerves - tehát önmagát fenntartani és újrateremteni képes - törvényeit megtagadó világban úgy tűnik, hogy ma is hatalmas külső sötétség, rég nem látott világi zűrzavar, embert próbáló mindennapi nehézség és ideológiai káosz „kell" ahhoz, hogy az eltévelyedett bolyongó visszataláljon a tiszta Fény egyenes útjára...

A régiek pedig tudták, hogy a kívül tetszhalott sötét világában különös belső úton jár ilyenkor a természet, s a vele együtt rezdülő ember is. S hogy a belső tisztaság megéléséhez, megérzéséhez és megértéséhez tudatosan tisztulni kell.

Erre a testi-lelki tisztulásra ad ma is alkalmat advent négyhetes szent várakozása. Hogy az út végén, a misztikus éjhez érkezvén, a karácsony szikrázó fényeiben megfürödve - ha csak néhány pillanat erejéig is - mindenki egy kicsivel jobb emberré váljék...

Ezért advent idején elcsendesült böjttel, imádsággal és énekszóval tisztogatta lelkét a régi ember.

Carlo Marratti:The Holy Night

Advent kezdete, Szent András vigíliája
(2020. november 29-30.)

Amint a régiek szava járása szerint november utolsó napjaiban, Szent András ünnepével „András zárja a hegedűt...", vagyis András nap fordultával zárul a zajos őszi mulatságok sora, a szüreti bálok, a kisfarsang időszaka, s vele nyílik a szent várakozásnak a lelki elmélyülés adventi időszaka. A régi ember gondolkodásában, sőt szakrális gyakorlatában ezért Andrással, azaz adventtel zárult az óév, s egyben vele is indul az egyházi újesztendő.

Advent kezdetét 2020-ban is a szkítatérítő András nevenapjának előestéje nyitja. Különleges nap ez a keresztény naptárban, nekünk, magyaroknak pedig különös útmutató... Mert - amint erről Szent Koronánk is tanúságot tesz - számunkra kiemelten fontos András az apostolok sorában. Hiszen Fülöp mellett András az, aki a szkítáknak elsőként vitte el az Örömhírt Jézus feltámadásáról és tanításairól... Ő az az apostol, aki istenkereső emberként elsőként, lelkében Teremtőjének üzenetét keresve, tudatosan csatlakozott az apostolok közül Jézushoz.

„Adj nekünk igaz embert, férfiút..." - olvasható Szent András miséjében e beszédes sor, hiszen András személyében olyan igaz embert, vértanút kapott a keresztény világ, akiről a Legenda aurea is azt írja, hogy:
„Ékes volt az életében, válaszadó a bölcs tanításban, férfias a szenvedésben és anthroposz - azaz felfelé emelkedő, a Teremtőjéhez egyenesedő - a dicsőségben..."

Francisco Rizi: Szent András

Kör és kereszt – avagy advent koszorúja

Régi hagyomány advent első vasárnapján adventi koszorút készíteni, majd az ezt követő piros betűs vasárnapok elcsendesülő óráiban, a zöldellő koszorún mindig egy-egy gyertyával többet meggyújtani.

A kört formáló koszorú ősi, egyetemes, kozmikus jelkép. Körkörös alakja, az Élet állandó körforgását, a természet rendjét, az évköri járását, a nappálya égi zodiákuson tovahaladó körkörös mozgását szimbolizálja ősidők óta, az ókori népek kultúrájában. Tökéletességet formázó alakja, az Isten által teremtett világ tökéletes, precíz, kerek egészét jelképezte a régiek mitikus hitében.
Az adventi koszorú körívet formáló örökzöld lombja pedig az ember egyetlen, örök, valóságos részével a lélekkel, vagyis az Örök Élettel áll kapcsolatban.

Ezt a teljességet szimbolizáló örök kört osztották fel négyrét a régiek, a földi négyesség, a négy égtáj, a négy évszak, a négy földi elem mintájára. Ez a földi négyesség, sarkosság jelképezte az esztendő napfordulatainak és nap-éj egyenlőségeinek keresztosztatát, s a négyességgel jelölt földi világért életét feláldozó Krisztus-kereszt szimbólumát.

A körívet zöldágakkal keresztező úgynevezett körbeírt, vagy kör-osztó kereszt, ahogy a régi magyarok mondták, köröszt végein méhviasz gyertya állt, amely az örök élet fényét szimbolizálta őseink máig ható hitében. A körön átívelő kereszt közepén pedig égő csipkebogyó jelölte a forgástengelyt, az isteni középet, amelyből sugarasan árad ki isteni akarata és teremtő ereje, amely egy soha meg nem álló, a földi életet életben tartó világkerék, melyet a Nap atya folyton folyvást forgat, hogy teremtő erejével a földi világ, a földi idő és az emberélet meg nem álló kerekét soha senki meg ne állíthassa...

Ez a pirosban izzó, csipkerózsa-közép egyben ki is jelöli az istenvárás mágikus pontját, karácsony szent pillanatát, ahol az Isten fia az Ember fiaként belép az emberiség világába.

A képbe rejtett jelek, az ősi jelképek beszédesek.
Ám nemcsak mesélnek egy nép, egy népszokás, egy ünnep naptári elhelyezkedéséről, s ebből adódóan a régi ember egyetlen tájékozódási pontjának, az égboltnak a fénylő képéről, hanem mesélnek eleink hitvilágáról, az Életet fenntartó, újra és újra újjáteremteni tudó szerves kultúrájáról is. Ám ennél sokkal többet jelentettek, s jelentenek manapság is. Ha tud róla a modern ember, ha nem... Mert amint a jelkép szó neve is mondja: jelentése van a képnek. Mégpedig mágikus jelentése, ezért a ház, amelyben megjelennek a szent jelképek, az Istennek szentelt élet szimbólumává, s az Élet erőforrásává válik!

Áldott adventet, Magyarország!

A szerző, Wieber Orsolya, a csízio.blogstar.hu szerzője, a Teremtő Nőiség című könyv írója