Ajándékot kaptak az új év első babái

ANDRÉKA Péter; NOVÁK Katalin; LAZERI, Ledia; HORVÁTH Ildikó
Budapest, 2019. november 14. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Ledia Lazeri, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodavezetője (j) kezet fog a diabétesz világnapján az Erzsébetligeti Színház előtt, egy vizsgálóbusznál tartott sajtótájékoztatón 2019. november 14-én. Mellettük Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár (b) és Andréka Péter, az Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe főigazgatója. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára azt kívánta az év első újszülöttjeinek és családjaiknak, hogy generációkon keresztül jó egészségnek örvendjenek.
Vágólapra másolva!

Horváth Ildikó az új év első fővárosi babája és családja köszöntése előtt a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban hangsúlyozta: a kormány családbarát szülészeteket épít Magyarországon.

Közel tízmilliárd forintból olyan fejlesztések zajlanak az országban, amelyek a családalapítás, a gyermekvállalás és a gyermek születése körüli eseményt, illetve a szülés méltóságát támogató közeget, valamint a magas technikai felszereltséget, szakmai tudást elérhető közelségben biztosítják

- tette hozzá az államtitkár.

Képünk illusztráció. Forrás: AFP/Abdelhak Senna

Az államtitkár gratulált a fővárosban elsőként 0 óra 25 perckor született kislány mellett az országban elsőként, egyaránt 0 óra 1 perckor Nagykanizsán és Baján világra jött kisfiúknak és családjaiknak is.

Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta:

január elsejével a családvédelmi akcióterv két újabb intézkedése - a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák élethosszig tartó személyi jövedelemadó-mentessége - lépett életbe.

Tájékoztatása szerint a babaváró támogatást - a családvédelmi akcióterv legsikeresebb intézkedését - már 60 ezren igényelték, jobbára a tízmillió forintos maximális összeggel. Hozzátette: a kormány már 500 milliárd forinttal támogatta a fiatal párokat abban, hogy életüket elindíthassák, vágyott gyermekeik megszülethessenek.

Révai Róbert, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház orvosigazgatója közölte: az intézményükben 0 óra 25 perckor született leánygyermek és édesanyja is egészséges. Az orvosigazgató elmondta: a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és intézményei 150 millió forint pályázati forrásból valósítanak meg egyrészt műszerbeszerzést, másrészt infrastrukturális beruházást, melynek során három új szülőszobát is kialakítanak. Hozzátette: két másik projekt is folyamatban van a kórházban:

a sürgősségi osztály fejlesztése, valamint a zöldmezős beruházásként a kórház területén épülő új XVII. kerületi szakorvosi rendelőintézet kialakítása,

melyek terveik szerint 2020 első felére valósulnak meg.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az intézmény

Útravaló CD-jével köszöntötte az év első fővárosi újszülöttjét.

A kiadványt - melynek tartalma minden évben más, az idei az operaház énekkarának összeállítása - az intézmény egész évben minden magyar újszülöttnek eljuttatja, bevezetve őket a magyar és az európai kultúrába. Hozzátette: újdonságként a CD-ket az operaház honlapjáról letölthető anyag váltja fel haladva a korral, és csökkentve a kezdeményezés ökológiai lábnyomát.