Egyre több a tanuló vagy dolgozó fiatal Magyarországon

2020.01.04. 11:15

Magyarországon egyre több a tanuló vagy dolgozó fiatal, a javulás mértéke jóval meghaladja az EU-átlag javulását - közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke, az Eurostat adataira utalva.

Az unió statisztikai hivatala a tagországokban azon fiatalok arányát vizsgálta, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak. A kimutatás szerint Magyarország 2010 óta jelentősen előrelépett ebben a vonatkozásban a 15-29 évesek körében - írta a kereszténydemokrata politikus. 

Míg a se nem tanuló, se nem dolgozó 15-29 év közötti fiatalok aránya 2010-ben hazánkban 17,7 százalék volt, addig 2018-ban ez az arány már csak 12,9 százalék.  Ez az adat pontosan megegyezik az EU-átlaggal. A javulás mértéke jóval meghaladja az EU-átlag javulását: míg Magyarországon több mint negyedével, addig az EU-ban hetedével csökkent a se nem tanuló se nem dolgozó 15-29 évesek aránya" - olvasható a közleményben.

Rétvári BenceForrás: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap/Soós Lajos

Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra is, hogy a 18-24 évesek és a 25-29 évesek körében hazánk még az EU-átlagnál is jobban teljesít, azaz Magyarországon jóval többen vannak azok, akik vagy dolgoznak, vagy tanulnak, mint az Európai Unióban átlagosan. Ezek az adatok is azt támasztják alá, hogy a szakképzés, a felsőoktatás és a munkahelyteremtés politikája jó irányú változásokat eredményezett az elmúlt években, a fiatalok ma már sokkal több eséllyel indulnak, mint 2010 előtt - írta a KDNP alelnöke.

A politikus közlése szerint az oktatás igazodik a munkaerőpiaci igényekhez, a fiatalok számára jóval több a lehetőség a boldogulásra Magyarországon, mint korábban. Míg 2010-et megelőzően az volt a megszokott, hogy a fiatalok keresik a jó munkahelyeket, ma már ez a gyakorlat megfordult, és a munkahelyek keresik a jó fiatalokat - fűzte hozzá.

"Az ellenzék persze ugyanezekből az adatokból teljesen ellentétes következtetéseket von le: egyértelmű, ha ők visszafordulnának a kormány által megkezdett úton, annak a fiatalok látnák a kárát" - írta Rétvári Bence.