Átverte és elsikkasztotta ügyfelei pénzét egy somogyi ügyvéd

2020.01.06. 15:14

Tavaly óta nem tagja az ügyvédi kamarának a bűncselekménnyel vádolt ügyvéd, aki egy házeladás során károsította meg az ügyfeleit. Felfüggesztett börtönbüntetést kaphat.

A korábban Somogy megyében dolgozó ügyvédet, a vád szerin, 2016-ban bízták meg egy ház adásvételi szerződésének elkészítésével és az azzal kapcsolatos földhivatali ügyek intézésével.

A vevő korábban állami gondozott volt, ezért állami támogatásból akarta kifizetni a vételár egy részét. Technikai okok adódtak, így a támogatás összegét nem lehetett átutalni a megadott bankszámlára, ezért felvette a kapcsolatot az ügyvéddel az illetékes állami szerv. Az ügyvéd megadta a letéti bankszámlájának a számát és ígéretet tett, hogy ügyfelei rendelkezésére bocsátja majd az 1,2 millió forintos összeget. De már a beérkezésről is csak később tájékoztatta a károsultakat azzal együtt, hogy az összeget befektette. Annak ellenére, hogy ilyesmire semmilyen felhatalmazást nem kapott. A későbbiekben is csak egy háromszázezer forintos részletet fizetett meg belőle ügyfeleinek, akik már

tudták, hogy a sok ígérgetés ellenére sosem fogják megkapni a teljes összeget, ezért feljelentették az ügyvédet.

Az ügyészég azt javasolja, hogy ha az ügyvéd beismerő vallomást tesz, akkor 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönre, vagyonelkobzásra és további 3 év foglalkozástól való eltiltásra ítéljék. - írták az ügyészség honlapján.