Megszüntette MSZP-tagságát Szanyi Tibor. A párt volt alelnöke és európai parlamenti képviselője döntését azzal indokolta, hogy szerinte az MSZP nem eléggé baloldali, és jelenleg nincs is rendszerkritikus baloldali párt a magyar politikai palettán, ennek az űrnek a betöltésével kíván foglalkozni. Korábban Botka László szegedi polgármester is otthagyta a szocialistákat.

A politikus - aki Twitter-oldalán jelentette be kilépését - az MTI-nek úgy nyilatkozott, fél éve érleli magában a döntést, amelynek nincs köze a nyáron ellene indult fegyelmi eljáráshoz. Szanyi Tibor kilépése okai között említette, hogy hiányérzetként jelentkezett nála, hogy nem tudta az MSZP-t rávenni a rendszerkritikus gondolkodásra.

Hozzátette: a világ változik, "nyakra-főre" alakulnak az országban a baloldali műhelyek, amelyek közös jellemzője a rendszerkritikusság mellett a klímavédelem. A feladat az, hogy ezeket a csoportokat egy közösséggé formálják - mondta.

Szanyi Tibor kilépett az MSZP-bőlSzabó Gábor - Origo

Jövőre vonatkozó terveiről azt mondta, 1998 óta politizál, és most már "így marad". Szanyi Tibor közölte, a nyáron általa alapított mozgalomból, az Igenből szerinte nem lesz párt, de azt el tudja képzelni, hogy egyes tagok más mozgalmak tagjaival közös platformot találnak. 

Az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága júliusban hívta vissza alelnöki tisztségéből Szanyi Tibort, aki miután nem szerzett mandátumot májusban az MSZP-Párbeszéd EP-listájáról, többször is élesen bírálta a pártvezetést nyilvánosan, illetve nyilvánosságra került levelében.

Botka sem kért az MSZP-ből

Mint arról korábban beszámoltunk, 2019. október 28-án kilépett az MSZP-ből Botka László, Szeged polgármestere, aki korábban erőteljes bevándorláspárti nyilatkozatokkal hívta fel magára a figyelmet. A szocialisták bukott miniszterelnök-jelöltje gyakorlatilag már korábban jelezte a kilépési szándékát azzal, hogy nem ült be a szegedi MSZP-frakcióba.