Testével védte meg nagybátyját támadójától a fiatal nő

Vágólapra másolva!
A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen garázdaság és könnyű testi sértés miatt.
Vágólapra másolva!

A férfi október elején, egy délután, Megyaszó településen kulturális rendezvényen vett részt. Mivel sokat ivott, és kötekedni kezdett a többi vendéggel, kikísérték az utcára, az épület elé.

A férfi ekkor meglátott egy idegen férfit, aki a jeges úton megcsúszott, és elesett.

Amikor megpróbált felállni, a férfi odaugrott, és ököllel arcon ütötte. Az áldozatnak az unokahúga sietett azzal, hogy ráfeküdt a férfira

A testével akarta megvédeni az újabb támadástól. A férfi ugyanis újra lecsapott,de a nő közbelépése miatt a következő ütés már az útburkolatot érte.

Az eset szemtanúi azonnal hívták a rendőröket, akik elfogták és kihallgatták a támadót.

A bántalmazott férfi 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, és könnyű testi sértés miatt magánindítványt terjesztett elő. Az ügyészség a már korábban garázdaság miatt többször elítélt férfi számára fogházbüntetés kiszabását, és közügyektől eltiltást javasolt.