Újabb botrány a józsefvárosi kerületi propagandalapnál

2020.01.08. 16:31

Hazugságot állított Ferencz Orsolyáról, a Fidesz-KDNP józsefvárosi képviselőjéről a helyi újság új főszerkesztője - derült ki a kormánypárt közleményéből. Nem az első eset, hogy a balliberális, Pikó András vezette kerületben botrány van a helyi újság körül. Korábban átszerkesztették a Ferencz Orsolyával készült riportot, míg a választás után olyan lapszám került ki a nyomdából, amelyben észak-koreai stílusban dicsőítették a kerületi polgármestert, Pikó Andrást és persze Karácsony Gergelyt. A volt klubrádiós Pikóval hosszú, hízelkedő interjú készült, és gyakorlatilag minden oldalról ő mosolygott az olvasókra.

Még szinte meg sem melegedett a szék a Józsefváros újság új főszerkesztője alatt, máris hazugsággal vádolja Ferencz Orsolya fideszes önkormányzati képviselőt - derült ki a józsefvárosi Fidesz közleményéből. A kormánypárt helyi szervezete szerint az új főszerkesztő azt állítja: az előző lapszámban megjelent, Ferencz Orsolyával készített interjúra a képviselő „az utolsó pillanatban, lapzárta idején küldte vissza írásban a válaszait", és szerinte egyes állításai „nem feltétlenül feleltek meg a valóságnak". 

Elképesztő az a pökhendi, vádaskodó magatartás, amit – az előzőt két hónap után váltó – új főszerkesztő már az első lapszámban megenged magának, leginkább az, hogy hazugsággal vádol egy megválasztott képviselőt.

Pikó András vezetése alatt silány propagandakiadvánnyá vált a józsefvárosi újságForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A józsefvárosi Fidesz felszólítja a főszerkesztőt, hogy kérjen bocsánatot Ferencz Orsolyától, és a következő lapszámban tegye közzé az alábbi helyreigazítást és bocsánatkérést. 

A 2020. január 8-án megjelenő lapszámban hamisan állítottuk, hogy Ferencz Orsolya az utolsó pillanatban, lapzárta idején küldte vissza írásban a válaszait", ezzel szemben az igazság az, hogy a képviselő az újságíró által kért időpont előtt egy nappal visszaküldte a válaszokat, amelyet az Ádám Judit újságíróval váltott üzenetek is bizonyítanak. Továbbá elnézést kérünk, hogy hazugsággal vádoltuk a képviselőt, a véleményalkotás joga – pláne egy interjúban – mindenkit megillet. 

Észak-koreai zászlót kapott Pikó

Mint arról korábban beszámoltunk, miután az első lapszámban nyolc kép is szerepelt Pikó Andrásról, a második kiadványban átszerkesztették (azaz meghamisították) az egyik helyi fideszes képviselővel készített interjút a Józsefvárosi Újságban. A nagyobbik kormánypárt VIII. kerületi szervezete először közleményben tiltakozott a sajtóetikailag megkérdőjelezhető lépés ellen, majd a decemberi képviselő-testületi ülésen a képviselőik észak-koreai zászlót adtak át a Momentum-közeli polgármesternek tiltakozásképpen. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK