Vágólapra másolva!
Ismét nyílt politizálást folytat Vadász Viktor, a Fővárosi Törvényszék egyik bírája. Vadász most a jobboldali lengyel kormány elleni demonstrációra próbál résztvevőket toborozni a közösségi oldalán. A hatályos törvények kifejezetten tiltják a politikai tevékenységet a bíróknak, de ez Vadászt nem zavarja. A bíró korábban egy Soros-szervezet rendezvényén is előadott.
Vágólapra másolva!

Egy január 11-i lengyelországi eseményen való részvételre buzdítja a bírókat és ügyészeket Vadász Viktor fővárosi törvényszéki bíró. A bíró tehát egy olyan cselekményt folytat, amely teljes mértékben szemben áll a hatályos magyar jogszabályokkal. A 2011. évi CLXII. törvény 39. § 1. bekezdése alapján a bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathatnak. Alább látható Vadász Viktor bejegyzése.

Nyíltan politizál a fővárosi törvényszék bírája Forrás: Vadász Viktor/Facebook
Vadász Viktor nagyon jó viszonyt ápol Soros György szervezeteivel Forrás: Vadász Viktor/facebook

Lengyelországban 2015-ben a hatalomra került Jog és Igazságosság átfogó reform folyamatot indított el az igazságszolgáltatásban. Az ügyből komoly viták alakultak ki Brüsszellel, és a Vadász Viktor által ajánlott esemény is ennek a bel, és egyben külpolitikai konfliktusnak a része. Lengyelországot az igazságszolgáltatási reform miatt egyébként Soros szervezetei is naponta támadják.

Vadász tehát nemcsak a magyar törvények szellemével szemben folytat ellentétes magatartást, hanem egy másik ország belügyébe is beavatkozik.

Vadász Viktor régóta aktívan politizál

De kicsoda is Vadász Viktor? Még 2019 márciusában számoltunk be róla, hogy a papíron a független bíráskodásért aggódó Magyar Helsinki Bizottság beszélgetős estjén az egyik előadó egy jelenleg is aktív bíró volt, ami alaposan sértette a független bíráskodás követelményeit. Ez a bíró pedig nem más volt, mint Vadász Viktor. Vadász 2013 és 2014 között a Magyar Igazságügyi Akadémia igazgatója volt, amely szervezet érzékenyítette a magyar bírókat.

Vadász egyébként korábban több Twitter-bejegyzésében is kritizálta a magyar igazságszolgáltatást.

Akkor azt kifogásolta, hogy „különösen Magyarországon többségében nagyon csendesek a bírók", és „elefántcsonttoronyba" vonulásnak nevezte, ha pusztán a szigorú értelemben vett munkájukkal foglalkoznak.

Vadász ráadásul lekötelezettje is lehet a Helsinki Bizottságnak, mert egy személyiségi jogi perben a Soros-párti jogvédők egyik ügyvédje látja el a képviseletét. Ismert továbbá, hogy közeli jó barátja, "elv- és harcostársa" Matusik Tamás, aki korábban a Helsinki magyarországi büntetőjogi reformmal kapcsolatos projektjének felkért szakértője volt.

Vadász mindezek mellett mindent elkövetett a korábbi években annak érdekében, hogy Handó Tündét valahogyan leváltsák az Országos Bírósági Hivatal éléről. Akciója azonban nem járt sikerrel.