Beismerte a szerbiai gyilkosságot a csantavéri bérgyilkos - videó

2020.01.09. 14:03

A rettegett bérgyilkos D. Csaba három embert gyilkolhatott meg az elmúlt években, Belgrádban, Budapesten és Amszterdamban. A férfit tavaly márciusban fogták el egy prágai szállodában, majd júliusban kiadták Magyarországnak. D. Csaba korábban a budapesti gyilkosságot már beismerte. A Bors információi szerint legutóbbi kihallgatásán már a belgrádi kivégzést sem tagadta.

A 38 éves férfi tavaly januárban gyilkolt meg egy családapát Belgrádban. A férfi épp összecsukta a családi babakocsit, hogy betegye az autóba, amikor D. Csaba és a társa megálltak tőle nem messze egy fehér autóval. A bérgyilkos kiszállt az autóból, odalépett a férfihoz, hirtelen előkapta a fegyverét, és mellkason valamint fejbe lőtte a férfit. Ezek után D. Csaba és az autót vezető társa elmenekültek a helyszínről. Az áldozat, a 37 éves M. Nebojsa a helyszínen meghalt.

A Bors információi szerint D. Csabát a szerb hatóságok kérésére kedden erről is kérdezték a magyar nyomozók.

Igaz, hogy az ügyfelemet a napokban kihallgatták. Ahogyan eddig is, úgy továbbra is teljes mértékben együttműködik a magyar hatóságokkal- mondta a lapnak dr. Tran Dániel, a bérgyilkos ügyvédje.

D. Csaba azzal kezdte a vallomását, hogy részvétét fejezte ki M. Nebojsa családjának. A férfi azzal védekezik, hogy megtámadtak és az életére törtek, ezért nem volt választása, meg kellett ölnie a kisgyerekes családapát. A lap úgy tudja, arról is beszélt, hogy a társa, a sofőr semmit sem tudott a részletekről. A gyilkosság után sokkot kapott, majd nem sokkal később szétváltak. Elmondása szerint sajnálja, hogy belekeverte az ügybe.

D. CsabaForrás: police.hu

Ahogy azt korábban megírtuk, 2018 szeptemberében D. Csaba 11 kiló kokaint akart eladni egy magyar vállalkozónak, ezért találkozót beszélt meg vele a Pólus Center mögötti Szilas patakhoz. Kokain helyett viszont édesítőszert tett az 1 kilós csomagokba.

Amikor a vállalkozó behajolt a kocsijába, hogy ellenőrizze a csomagokat, D. Csaba fejbe lőtte.

A holttestet beledobta a patakba.

Forrás: Origo.hu

Korábban, 2018 nyarán fényes nappal a gyanú szerint a férfibement egy forgalmas amszterdami étterembe, és lelőtt egy 62 éves horvát, holland állampolgársággal is rendelkező maffiózót. Ezt az ügyet a magyar emberöléssel összevonva fogják tárgyalni Magyarországon. Szerbiában a távollétében hozhatnak ítéletet, amit az itthoni büntetésének letöltése után kezdhet majd meg.