Gyerekek raboltak ki egy férfit Kaposváron

Vágólapra másolva!
Tavaly nyáron egy fiatal felnőtt és három 18 év alatti kamasz egy órát és egy gyűrűt akart éjszaka eladni a férfinak. Úgy tűnt, hogy szívességet kérnek tőle, valójában ki akarták rabolni.
Vágólapra másolva!

2019 nyarán Kaposvár belvárosában sétált éjszaka az a férfi, akinek a fiatalok egy gyűrűt és egy karórát próbáltak eladni. Az áldozatot érdekelte az ajánlat. A támadók kifigyelték, hogy hol tartja a pénzét, majd

arra kérték, hogy segítsen nekik cigarettát venni a boltban.

Becsalták egy félreeső kapualjba, ahol

a még csak 16 éves rabló ököllel arcon vágta, majd a földre esett áldozatot ketten meg is rugdosták.

Eközben két társuk az utcán őrködött. A férfinek eltört az orrcsontja és az arccsontja.

A gyerekek elvették az ötezer forintját és a neki eladott órát.

A zsákmányukkal a közeli benzinkúthoz indultak, ahol péksüteményt és üdítőt vettek a pénzből, majd a maradékot elosztották maguk között.

A kaposvári nyomozók a térfigyelő kamerák és a benzinkút biztonsági kamera felvételeinek segítségével hamar elfogták és letartóztatták a fiatalokat. Őrizetbe vették és letartóztatták őket.

Az ügyészség velük szemben javítóintézeti nevelés, míg az idősebb társukkal szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.