Lelökte a férjét egy asszony egy ferencvárosi társasház lépcsőházában

Vágólapra másolva!
Az Epreserdő utca egyik panelházában történt még kedden, hogy F. Katalin a lépcsőházban veszekedett a férjével. A Ripost szerint a harmadikon kiabált egymással az éppen válófélben lévő pár és a két kisgyermekük is mellettük állt.
Vágólapra másolva!

A veszekedő asszony hirtelen meglökte a férfit, aki a korlát mellett állt. A lendülettől elvesztette az egyensúlyát és egyszerűen átesett korláton, ami a második emeltnél megállított a zuhanását.

A vaskorlát meghajlott a férfi súlya alatt.

Innen jó felé mozdult a teste, a második emeleti padlóra került. A szomszéd házához közel.

– mondta a lapnak a házaspár alatt lakó szomszéd.

- csóválta a fejét az alsó szomszéd.

A rendőrök elfogták az asszonyt, akit bevittek a helyi kapitányságra.

Életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indult ellene nyomozás.

A lap kiderítette, a kerületi rendőrkapitányság soron kívül intézkedett arról, hogy a két gyereket rokonoknál helyezzék el, legalábbis ideigelenesen.