Sorosék is kezelhetik magyarok adatait

Vágólapra másolva!
Újabb tényekre bukkant a Magyar Nemzet az egykori balliberális miniszterelnökök hátországának adatbizniszében. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon emberei választási célú adatgyűjtésbe kezdtek, ennek érdekében külföldi cégeket is létrehoztak, az egyikben, a Datapraxisban a Soros-hálózat egy ismert adatguruja, Paul Hilder is feltűnt. Ezáltal Soros emberei kezébe kerülhetnek akár magyar választók adatai is. Az észtországi légió másik tagja – a magyarországi DatAdat Kft.-vel egyező nevű vállalkozás – az EP- és az önkormányzati választások idején több százmilliós bevételt termelt.
Vágólapra másolva!

BalKon, azaz Baloldali Konszenzus – így nevezték a rendszerváltáskor azt az értelmiségi kört, amelyben már három évtizeddel ezelőtt együttműködött Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon. Utóbbi akkoriban a garzonlakását, mostanában pedig vagyona egy részét bocsátotta a közös hálózat rendelkezésére.

Ahogy arról a Magyar Nemzet beszámolt, Bajnai egy olyan, választói adatbiznisszel foglalkozó cégbe – a DatAdat Professional Kft.-be – szállt be kisebbségi tulajdonosként, ahol ott van a Gyurcsánnyal közös hálózatának több bizalmi embere.

Több jel is arra mutat, hogy közülük a legfontosabb szerepeket a két egykori kormányfői kabinetfőnök, Szigetvári Viktor és Ficsor Ádám játssza – utóbbi egyébként Bajnai kormányának titokminisztere is volt.

Jelentős forgalom

Bizonyára nem véletlen, hogy éppen ez utóbbi két expolitikus kezdett nemzetközi terjeszkedésbe és vesz részt három, Észtországban bejegyzett cég ügyvezetésében is. Kezdjük a Datadat OÜ (kft.) nevű céggel, amelyet 2019. március 12. óta korlátolt felelősségű társaságként tartanak nyilván a balti államban, és amely ugyanazt a nevet viseli, mint a Gyurcsány–Bajnai-adathálózat központi hazai cége.

A számítógépes programozással foglalkozó vállalat 2019 második negyedévében közel négyszázezer, harmadik negyedévében pedig 340 ezer eurós, azaz fél év alatt máris több százmilliós forgalmat bonyolított.

Gyurcsány pártja is ott van a megbízóik között, hiszen a DK honlapján szereplő adatkezelési információk alapján „szoftverfejlesztési szolgáltatást" nyújt számukra az észt Szigetvári–Ficsor-vállalkozás.

Ugyanakkor nem csak országosan használta fel a Gyurcsány–Bajnai-hálózat az adatpraktikákat a választók mozgósítására. Ezt bizonyítja, hogy a miskolci ellenzéki ernyőszervezet, a helyhatósági választásokat megnyerő SZIVE-Függetlenek honlapján is ez az észtországi cég tűnik fel adatkezelőként.

Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor a hátországot építi Forrás: Magyar Nemzet

Adóparadicsom

Érdekesség, hogy Szigetvári és Ficsor ügyvezetésével bejegyeztek egy, az eddig elérhető adatok alapján bevételeket nem termelő észtországi céget, a hét vezérre utaló nevű „Seven Chieftains and Partners" Kft.-t. A balti országban történő cégalapítást magyarázhatja, hogy Észtország a társasági adózás, de különösen a technológiai társaságok szempontjából valóságos adóparadicsomnak számít.

A legfontosabb azonban a harmadik, észtországi adatbiznisszel foglalkozó cég lehet, amelyet Szigetvári Viktor a közösségi médiaoldalán alapítóként jegyez, ez pedig a tavaly januárban bejegyzett Datapraxis.

A vállalkozásban ugyanis megjelent egy harmadik ember is, méghozzá a Soros-hálózat egy régi kulcsszereplője. Paul Hilder az ezredfordulón társalapítója volt a Soros-pénzből építeni kezdett, a spekuláns által terjesztett nyílt társadalom elképzelésre utaló „Opendemocracy.net" elnevezésű internetes felületnek. Ezt követően – az előző helyhez hasonlóan – újabb négy évig volt kampányigazgató a szintén a milliárdoshoz köthető Avaaz.org nevű platformnál, amely 2018-ban a magyar választásokba is beavatkozott az ellenzék oldalán, tömeges, célzott internetes hirdetésekkel.

Hilder és Soros kapcsolata

Ami az elmúlt évtizedet illeti, Hilder 2010 és 2012 között dolgozott a szintén Soros-pénzből működő Oxfamnál, ugyancsak kampányigazgatóként, amikor a segélyszervezet a súlyos pusztítással járó haiti földrengést követően szexuális visszaéléseket követett el a kiszolgáltatott helyi nőkkel szemben. Szintén a magyar származású amerikai milliárdoshoz köthető a Change.org közösségi platform, ahol Hilder 2012 és 2014 között „globális alelnök" volt.

Az elmúlt évtizedben az angol kampányszakember az ottani Munkáspárttal együttműködő,

radikális baloldali Momentum nevű mozgalomban is közreműködött, illetve a szélsőbaloldali amerikai elnökjelölt, Bernie Sanders kampányának lelkes híveként tűnt fel.

Hilder kétszer is sikertelenül próbálta megszerezni a brit Munkáspárt főtitkári tisztségét.

Cége pedig a 2019-es választás előtt egy óriási mintán végzett közvélemény-kutatásokat a 650 brit egyéni választókerületben. Ennek célja az esélyes, a jobboldali jelöltet legyőzni képes ellenfél megtalálása volt, hasonlóan a 2018-as magyar ellenzék Soros által támogatott projektjéhez. A milliárdos spekuláns politikai célja elérésére az Egyesült Királyságban a Best for Britain és a Hope not Hate szervezeteknek biztosított forintban kifejezve több százmilliós forrást, amelyek megbízással látták el a Datapraxist is.

A Datapraxis honlapja alapján elsősorban az a cég célja, hogy masszív adatgyűjtéssel, az ő megfogalmazásuk szerinti „választói törzsek" meghatározásával, üzenetek tesztelésével, kutatásokkal, végül pedig a választók célzott megszólításával segítsék az ügyfeleiket.

A magyar ügyvezetők személyéből (Ficsor és Szigetvári), a cég nyilvános bemutatkozásának célzásaiból és abból, hogy

Hilder egy 2015-ös könyvben írt tanulmányát egy Soros György-idézettel indítja, sok kétségünk nem lehet, a magyar ellenzék is feltűnik a kliensek sorában.

Ez pedig azt jelenti, hogy Soros emberei kezébe kerülhetnek akár gyanútlan magyar választók adatai is, és ők profilozhatják a magyar „választói törzseket".