Az egyik házból indult az óbudai tűz a tűzoltók szerint

tűz, Óbuda, Kunigunda útja, Dinamó utca, 2020.01.12.
Vágólapra másolva!
Ettől robbantak fel a gázpalackok.
Vágólapra másolva!

Öt épület gyulladt ki Óbudán vasárnap este, ezek közül négyben laktak.

Az egyik házban tűz keletkezett, amelyek több gázpalack felrobbanását okozták. Ettől az épület összedőlt, feltehetőleg a tűz miatt pedig leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték,

ami jelentősen nehezítette a nagy erőkkel kivonult tűzoltók munkáját. Az összes épület lakhatatlanná vált - közölte Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel a korábbi információkat pontosítva. Az ipari létesítményre nem terjedtek át a lángok.

A katasztrófavédelem mobil laborral vonult ki a helyszínre, a mérések azt mutatták ki, hogy a lakosság nincsen veszélyben - hangsúlyozta. Melegedőbuszt vezényeltek a helyszínre.

A helyettes szóvivő azt mondta, hogy egy ember megsérült: áramütést szenvedett. Őt átadták a mentőknek. A leszakadt vezetéket, áramtalanították.

A körülmények tisztázására tűzvizsgálati eljárást indítottak - jelezte.

Kolozsi Péter megjegyezte, hogy az épületekben kilencen laktak, közülük öten tartózkodtak otthon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon azt írta, hogy az esettel összefüggésben idegenkezűség gyanúja eddig nem merült fel.