Novák Katalin: A Néppártnak meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését

2020.01.13. 21:02

Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését. Ezt mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közmédiának hétfőn Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pártja EPP-tagságának ügyével kapcsolatban azt mondta, sokan próbálják azt a benyomást kelteni, hogy a Fideszt csak úgy ki lehet tenni az EPP-ből, és a párt tétlenül várja, hogy döntsenek róla, de szó sincs erről. 

A Fidesz aktívan keresi azt az együttműködési formát, amely a lehető legjobb a magyar és az európai embereknek 

- mondta.

"Amikor családról, nemzetről, biztonságról van szó, azokhoz az értékekhez fogunk ragaszkodni, amelyekhez kezdettől fogva ragaszkodunk" - emelte ki Novák Katalin.

"Mi az európai kultúrák gazdagságát szeretnénk megőrizni és gyarapítani, és nem szeretnénk, hogyha Európa húsz, harminc, negyven vagy száz év múlva egyáltalán nem emlékeztetne önmagára" - mondta.
Ezért a Fidesz a jövőben is azt a pártcsaládot választja, támogatja és érzi magáénak, amely "ezen értékek mellett lándzsát tör" - közölte Novák Katalin.

Mindebben "nagyon számítunk német szövetségeseinkre, hiszen Németországban is szükség van egy józan hangra és egy jobbközép politikai erőtérre", amelyben nemcsak beszélnek, hanem tesznek is a hazáért, a családért, a biztonságért - mondta. 

Reméljük, hogy az EPP alkalmas lesz a klasszikus jobbközép és keresztény értékek védelmére és képviseletére a jövőben, mi azért fogunk dolgozni, hogy ez így legyen  - mondta Novák Katalin.

Kiemelte: "bízzunk benne, hogy (az EPP) nem tolódik tovább balra", nem köt újabb kompromisszumokat és szövetségeket a baloldallal, hanem a jobboldalon keres szövetségeseket, és mindenekelőtt megerősíti jobbközép elköteleződését.