A Soros-hálózat pénzeli a gyöngyöspatai romákat védő szervezetet

Soros György
Vágólapra másolva!
A Soros-hálózat az állítólagos szegregáció ügyét felhasználva támadta a gyöngyöspatai önkormányzatot, ugyanis a helyi romákat védő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) weboldalán a támogatóit felsoroló lista első két helyén a Magyar Soros Alapítvány és a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet - Open Society Institute áll. Soros György célja a szokásos: minden lehetőséget kihasználva – legyen az akármilyen téma – támadni a magyar államot.
Vágólapra másolva!

A Kúria tavaly december 2-i, jogerős döntésének értelmében a helyi önkormányzatnak és a tankerületnek mintegy 100 millió forintot kell kifizetnie az érintett családoknak. Ez a százmillió forint összegű kártérítés csődbe viheti a gyöngyöspatai önkormányzatot, amelynek évente körülbelül 40 millió forint saját bevétele van.

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint egy előre megtervezett, szervezett akció vezetett az ügyben indított perhez, melyet nem az érintett közel negyven család, hanem az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kezdeményezett.

- mondta a politikus.

A helyiek igazságérzetét sértheti, hogy a perben érintett 62 tanuló és családja 100 milliókat kap iskolai szegregációra hivatkozva, míg mások hónapokat vagy éveket keményen dolgoznak ugyanazért a pénzért. Ez a tény pedig súlyos feszültséget szülhet Gyöngyöspatán.

Forrás: cfcf.hu

Orbán Viktor a múlt heti nemzetközi sajtótájékoztatóján az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy szerinte nincsenek jól meghúzva a határok a szegregáció és a felzárkóztatás között, mert

amíg egy diák az oktatásra való képességének, befogadóképességének alapján van besorolva egy csoportba, addig az nem szegregáció, hanem felzárkóztatás.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány – ahogy ezt a Soros György által támogatott szervezetektől megszokhattuk - ezt az érzékeny témát felhasználva támadta és az ítélet következtében pénzzel károsította meg a gyöngyöspatai önkormányzatot és a magyar államot. A Soros-szervezetek tetszését biztosan nem nyerték el a miniszterelnök szavai, ugyanis a TASZ közleményben tiltakozott az általa elmondottakkal kapcsolatban.

Soros György, és az általa pénzelt álcivil szervezeti hálója ismét bizonyította, hogy politikai céljai elérése érdekében bárkit és bármit felhasználnak.