Mutatjuk, hogyan hamisított térképet a balliberális újságíró-szervezet elnöke, hogy Karácsony Gergelynek segítsen

KARÁCSONY Gergely; TARLÓS István
Budapest, 2019. október 17. Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester sajtótájékoztatót tart, miután átvette hivatalát elődjétől, Tarlós Istvántól a Városházán 2019. október 17-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke jegyezte azt a cikket a Népszavában, amihez egy hamis térképet csatoltak - derítette ki az Origo. Az uniós források esetleges magyarországi jövőjével kapcsolatos cikkükhöz egy olyan, kormányzati prezentációra hivatkozó térképet csatoltak, ami lényegesen különbözik az idézett kormányzati prezentációban szereplő ábrától. A hírhamisítási üggyel kapcsolatban megkerestük a MÚOSZ-t is, és arról érdeklődtünk, hogy ezt követően maradhat-e az elnöki székben Hargitai. A szervezet az elmúlt években szabályos háborút indított az álhírek ellen, éppen ezért kíváncsian várjuk a fejleményeket. 
Vágólapra másolva!

Folytatódik a balliberális álhírkampány. Most éppen azt hazudták, hogy a kormány elvenné az uniós pénzeket Budapesttől. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azonnal cáfolta a nevetséges hazugságot. Az Orbán-kormány ugyanis eddig is mindent megtett azért, hogy támogassa a fővárosi fejlesztéseket, ráadásul még nincs is új uniós költségvetés. Vagyis Budapesttől nem a kormány, hanem Brüsszel vehet el pénzt.

Így hamisítottak térképet

A Népszava cikkével a nevetséges hazugságokon túl az is a probléma, hogy az íráshoz mellékelt térkép egy egyszerű hamisítvány. De nézzük is, hogyan csinált az újság egy áltérképet. Alább látható a Népszavában közölt térkép.

Forrás: Népszava

A térkép címének azt adták, hogy "Az EU-támogatások tervezett célterületei", ráadásul meg is jelölték, hogy ezt a részt a kormányzati prezentációból szedték ki. Lilával jelölték a kedvezményezett területeket, míg sárga pöttyel a gyerekek felzárkózását segítő intézményeket.

Most pedig nézzük meg a kormányzati anyagban szereplő valós térképet, amire egyébként a cikkíró hivatkozott.

Forrás: Origo

Már a cím is teljes mértékben különbözik a Népszavában szereplőtől, mivel ez a térkép ugyanis azokat az önkormányzatokat mutatja, amelyek a legkevésbé fejlettek.

Ez is a térkép címe (Least developed municipalities, magyarul: Legkevésbé fejlett önkormányzatok).

Mindezeken felül olyan kifejezés sem szerepel benne sem magyarul, sem angolul, hogy kedvezményezett területek. Ezzel szemben kedvezményezett település olvasható benne. Mindenki számára egyértelmű, hogy a terület és a település szó nem szinonimája egymásnak.

A két térképet nézve teljesen világos, hogy a Népszava meghamisította a kormányzati anyagot, és ebből próbált politikai előnyt kovácsolni Karácsony Gergely csapatának.

Vajon lemond-e a hamisítás után a MÚOSZ elnöke?

Az áhírgyártáson kívül a másik fő probléma a cikkel, hogy azt nem más, mint Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) az elnöke írta. A MÚOSZ Hargitai vezetésével többször is deklarálta, hogy mindent megtesznek az álhírek elleni küzdelemben. Külön álíhrek címkét is létrehoztak a MÚOSZ oldalán, ahol folyamatosan figyelemmel kísérhetjük a szervezet állásfoglalásait.

Mindezek tükrében elküldtük a kérdéseinket a MÚOSZ etikai bizottságának, a szervezet elnökének és a titkárságának is.

Azt szeretnénk megtudni tőlük, hogy az egyértelmű hamisítás fényében indítanak-e vizsgálatot Hargitai Miklós elnök ellen, valamint szerintük le kell-e mondania az újságírónak az elnöki posztról?

Amint megkapjuk válaszukat, cikkünket frissítjük.

Kétszer is csúnyán lebukott a hazugságaival Karácsony

Karácsony Gergely a budapesti uniós forrásokkal kapcsolatban többször is hazudott hétfőn. Azt állította Facebook-oldalán, hogy személyesen látta a repülőn Palkovics Lászlót, amint Brüsszelbe ment tárgyalni arról, hogyan vegyenek el pénzt Budapesttől. Csakhogy azon a napon Brüsszelben a hetes cikkelyről szóló tárgyalás volt, a miniszter oda ment.

Karácsonyék és a balliberális sajtó azért kezdett nyílt hazudozásba az uniós források kapcsán, mert

már előre a kormányra akarják hárítani a felelősséget a hazug kampányígéretek nem teljesülése miatt.

A kampányban ugyanis a jelenlegi főpolgármester olyan uniós fejlesztési pénzeket ígért meg, amelynek odaítélésre a brüsszeli bürokrácia szabályai szerint esély sincs. Saját hazugságaik és tehetetlenségeik miatt másra próbálják hárítani a felelősséget.

Karácsony Gergely egy nap alatt két hazugsággal is lebukott Fotó: Koncz Márton - Origo

Miután a hazugsággal lebukott

Karácsony Gergely kínos és zavaros magyarázkodásba kezdett az ATV Egyenes beszéd című műsorában,

elismerte, hogy Budapest neve valóban szerepel egy ponton, de szerinte ez csak azt jelenti, hogy "van egy pont, ahol szerepel Budapest neve", nem pedig azt, hogy Budapest prioritásként lenne kezelve.