A Fidesz feljelentést tesz Baranyi Krisztina parkolási szerződései miatt

Vágólapra másolva!
Feljelentést tesz a helyi Fidesz Ferencváros balliberális vezetése ellen, miután a képviselő-testület nem írt ki közbeszerzést az új parkolási szerződésekre, pedig azok összege a jogszabályok által meghatározott értékhatár felett van. Folytatódik a parkolási káosz a kerületben.
Vágólapra másolva!

A balliberális polgármester, Baranyi Krisztina legfontosabb választási ígéretei között szerepelt a parkolási rendszer átszervezése, önkormányzati kézbe vétele, amelynek neki is látott, ám ezzel egyelőre csak kárt okozott a helyieknek. Ahogy beszámoltunk róla, az új szisztéma nem működik, ennek ellenére az önkormányzat komoly összegekkel bünteti az autósokat. Hatalmas a káosz a parkolásban. Ráadásul az is problémát jelent, hogy jelenleg nincs, aki behajtsa a korábbi bírságokat, követeléseket, mivel Baranyi felbontotta a szerződést az ezt eddig elvégző ügyvédi irodával. A jelenlegi állapot napi sok százezer forintos veszteséget jelent a kerületnek, és ebből az állapotból nem nagyon látszik a kiút.

A történetnek azonban van egy másik fontos szála. Baranyi az átfogó reformot azzal indokolta, hogy vissza kell szerezni a parkolásüzemeltetést a "tolvajoktól", kampányát javarészt erre az üzenetre alapozta. Csakhogy a Hír TV és a PestiSrácok.hu közös, új műsorából, a Budapesti Srácok első adásából kiderült, a balliberális városvezetés közbeszerzési eljárás nélkül éppen egy olyan céggel szerződött le, amely mögött a parkolási bizniszben jól ismert szereplő, a Centrum Kft.-s Kupper András áll. A második képviselő-testületi ülésen a polgármester beterjesztett egy javaslatot, amelyben 53,2 milliós költség szerepelt a Justicia szoftver beszerzésére. A helyi Fidesz–KDNP-frakció ezt szóvá tette, ezért titokban kötöttek megállapodást az Atlasz Informatika Kft.-vel és a PRÜ&KPK Kft.-vel. Utóbbi vállalkozás mögött éppen Kupper András rejtőzik egy céges láncolat végén.

A szerződés az év első öt hónapjára szól, és összege 18 millió forint. Csakhogy a szabályok szerint

15 millió fölött közbeszerzést kell kiírni.

Ezt azonban az átláthatósággal kampányoló Baranyiék nem tették meg, ezért Gyurákovics Andrea, a testület Fidesz–KDNP-s tagja bejelentette, hamarosan feljelentést tesznek az ügyben, és beadják az indítványt a rendkívüli testületi ülés összehívására. A kormánypárti politikus a Magyar Hírlapnak nyilatkozva elmondta, "Baranyi átláthatóságra tett ígérete nagyon csúnyán megbukott", hiszen