Harci kutyák támadtak egy asszonyra Püspökladányban

Vágólapra másolva!
A püspökladányi asszonyt mentőhelikopterrel vitték kórházba, miután rátámadt a lánya egyik harci kutyája. A helyi postás mentette meg az életét – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Irénke néni a lányával él egy házban, és annak két kutyájával. A gyereke épp nem volt otthon, amikor az asszony vizet akart adni a kutyáknak.

Ekkor az egyik láncra kötött állat megvadult, a földre teperte és marcangolni kezdte.

A helyi postás, épp az utcában járt, amikor furcsa hangokat hallott.

"Érdekes módon a néni hihetetlen fegyelemmel viselte a vele történteket. Életemben nem láttam még ilyen szörnyűséget! Az udvar csupa vér volt.

Elképzelni sem akarom, mekkora fájdalmai lehettek Irénke néninek, de ő csak csendesen rászólt a kutyára: engedd el!"

– mondta a nő a Borsnak, aki ugyan nem mert bemenni a kerítésen, de a kiérkező rendőrök igen.

– tette hozzá a postás.

A nőt egy mentőhelikopter vitte kórházba.

Többször megműtötték, de az egyik lábát combközépig amputálták, és valószínűleg az egyik karjára is ez a sors vár.

A helyiek a lapnak elmondták, hogy nem örültek annak, hogy két harci kutya költözött a közelükbe, és most beigazolódtak a félelmeik.