Süli János: Éljenek a paksi beruházás adta lehetőségekkel a települések!

2020.01.16. 20:05

A paksi bővítésben érintett települések számára adódó fejlesztési lehetőségekről beszélt az atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Paksi Társadalmi Tanács ülésén.

Kiemelte: az összefogás a Paks II. projekt egyik alappillére.

– Számítunk a térségre, a Paks környéki településekre; szeretnénk a feladatokat megosztani és szeretnénk, ha minden e körbe tartozó település élni tudna a beruházás kínálta lehetőségekkel – mondta Süli János.

A tanácshoz tartozó 47, Bács-Kiskun és Tolna megyei település polgármesterei előtt hangsúlyozta, "jól halad a projekt, és számos előrelépés történt a térségfejlesztésben is".

Emlékeztetett, a felvonulási területen már dolgoznak a munkagépek, az első épületek kivitelezése zajlik. További több tucat épületre vonatkozóan tavasszal tervezik benyújtani az engedélykérelmet a hatósághoz.

Az atomerőművek termelik a legtöbb tiszta energiát

Süli János elmondta, hogy több mint 13 milliárd forint értékben újítanak fel utakat Paks térségben és újjáépítik a pincehelyi Kapos-hidat.

Az érintett önkormányzatok költségvetési keretből jutottak forráshoz, amelyből

  • közműveket fejlesztenek,
  • utakat építenek,
  • intézményeket újítanak fel,
  • gazdaságfejlesztési lépéseket tesznek.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány klímavédelmi szempontból is felelősen járt el, amikor úgy döntött, hogy a megújuló energia mellett hosszú távon épít az atomenergiára. Európában az atomerőművek állítják elő a legtöbb tiszta energiát, a két új blokk pedig 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását teszi elkerülhetővé - fűzte hozzá.

A hatodik ülését tartó társadalmi tanács tagjai előtt Mittler István, a Paks II. Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója azt mondta, érezhető az információéhség a beruházással kapcsolatban, ezért folyamatosan bővítik a tájékoztatási eszköztárat. A tíz éve működő tájékoztató kamion mellett egyedi tervezésű stand és egy információs sátor is "járja az országot", "házhoz viszi" az információt.