Gyurcsányt szolgálta, most a kormányt támadja Gyöngyöspata kapcsán a romavezető

2020.01.17. 20:17

Támogatta a Soros-alapítvány, az SZDSZ adott lendületet karrierjének, valamint Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc is maga mellé vette tanácsadóként - Horváth Aladár, a Magyarországi Roma Parlament Egyesület elnöke nem titkoltan balliberális életutat futott be, most politikai motivációból támadja a kormányt a gyöngyöspatai konfliktus miatt. 

Komoly vitát eredményezett a Kúria tavaly december 2-i, jogerős döntése, amelynek értelmében a gyöngyöspatai önkormányzatnak és az illetékes tankerületnek mintegy 100 millió forintot kell kifizetnie az érintett roma családoknak. A hivatalos indoklás szerint azért kell fizetnie a várásházának, mert a helyi Nekcsei Demeter Általános Iskolában "szegregáltan" oktatták gyermekeiket. Időközben kiderült -  az Origo írta meg elsőként -, hogy az érintettek nem maguktól, hanem egy Soros György által támogatott alapítvány közreműködésével vitték jogi útra az ügyet. A Fidesz több politikusa is arról beszélt, hogy a bevándorláspárti spekuláns magyarországi hálózatának politikai-pénzügyi manipulációjáról van szó.

Állomások: SZDSZ, Soros alapítvány és Gyurcsány 

Az ellenzék komoly lehetőséget látott a témában, és nem titkoltan azzal a céllal, hogy a kormányt támadja, napirendre próbálta emelni. Sorra születtek a felháborodott hangvételű ellenzéki közlemények, azonban mind közül kiemelkedett Horváth Aladár pénteki megszólalása. A bukott romavezető egészen odáig jutott, hogy becsületsértés és hivatali visszaélés miatt feljelentette Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért igazságtalannak nevezte a bírósági ítéletet. Nem véletlenül: érdemes egy pillantást vetni a Magyarországi Roma Parlament Egyesület elnökének pályafutására, amelynek legfontosabb állomásai Soros György, az SZDSZ és Gyurcsány Ferenc.

A RomNet-en közzétett életrajza szerint Horváth a rendszerváltás hajnalán a Soros-alapítvány támogatásával lett népművelő a békeszállói telepen. Ezzel párhuzamosan 

az SZDSZ színeiben bejutott a parlamentbe, 

egészen 1994-ig volt képviselő. Ugyan független képviselőként elindult a következő választáson is, nem járt sikerrel. Karrierjében jelentősebb szünet következett, csak jóval később, 2003-ban sikerült visszakerülnie a politika élvonalába, amikor is az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke lett. A siker nem tartott sokáig, ugyanis még ebben az évben puccsal eltávolították a szervezet éléről. A pofon azonban nem rendítette meg Horváthot, aki 2002-ben már Medgyessy Péter volt szocialista kormányfő szociálpolitikai tanácsadója lett. Hiába történt váltás a miniszterelnöki székben, Horváth maradt a helyén: 

a Gyurcsány-kormányt is szociálpolitikai tanácsadóként szolgálta, egészen 2006-ig.

Horváth Aladár, a Magyarországi Roma Parlament Egyesület elnökeForrás: Facebook

A balliberális oldal politikai térvesztésével párhuzamosan Horváth is parkolópályára került, sorban érték a kudarcok.

2010-ben független jelöltként elindult Edelény választókörzetében, azonban súlyos vereséget szenvedett.

2013-ban belefogott a Magyarországi Cigány Párt szervezésébe, azonban ezzel is megbukott. A 2014-es parlamenti választáson pártja ugyan országos listát tudott állítani, azonban mandátumot már nem szerzett. A romaszervezet négy évvel később még ennél is rosszabb eredményt ért el, ezzel a megszűnés szélére sodródott.

Külön érdekesség, hogy 2014-ben még az MSZP roma tagozata is vállalhatatlannak találta Horváthot és pártját, a 2014-es országgyűlési választási kampányban azt írták hogy "a cigány társadalom egészét járatta le a Magyarországi Cigány Párt." Azzal vádolták őket, hogy irodájukban ajánlásokat cseréltek ki, másoltak és sokszorosítottak. 

Börtönbüntetést kapott a fia

Nemcsak politikai karrierje miatt érdekes a bizniszeiről ismertté vált romavezető pályafutása. Fiát két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság bűnszervezetben elkövetett embercsempészésért. Mint kiderült, afgán és pakisztáni illegális bevándorlókat csempészett Ausztriába. Az SZDSZ egykori politikusa egy drámai hangvételű Facebook-bejegyzésben búcsúzott el börtönbe vonuló fiától.

Ifjabb Horváth Aladár egyébként azzal indokolta meg a kilengést közösségi oldalán, hogy őt, mint kezdő taxist nem érdekelte, ki ül be az autójába, csak az, hogy fizessen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK