Idén is biztosítja a kormány a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsgadíjához szükséges támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint idén már 40 ezer 250 forintot igényelhetnek vissza azok a fiatalok, akik sikeresen tették le az első középfokú vagy felsőfokú komplex nyelvvizsgájukat. A kormány ezzel - amellett, hogy segíti a fiatalok továbbtanulását és elhelyezkedését - újabb terhet vesz le a szülők válláról is.

A részletek:

  • 2018. január 1-től minden 35 év alatti fiatal visszaigényelheti az első sikeres nyelvvizsgájának díját, ha azt 2018. január 1-je után szerezte meg. Az állam abban az esetben is visszafizeti a vizsga díját, ha már korábbról (2018 előtti időszakból) rendelkezik a fiatal egy vagy több, másik nyelvből szerzett sikeres nyelvvizsgával, vagy ugyanabból a nyelvből szerzett alacsonyabb szintű nyelvvizsgával.
  • A támogatható nyelvvizsgák az általános vagy szakmai közép- és felsőfokú komplex, vagy részvizsgák.
  • Nyelvvizsgát angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol, bolgár, görög, horvát, lengyel, örmény, roma/cigány (romani, illetve beás), román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán, latin, portugál, arab, héber, japán, kínai, holland, finn és magyar nyelvből lehet tenni.
A támogatás 2018-as bevezetése óta már közel 70 ezer fiatal kapta vissza a befizetett nyelvvizsgadíját több mint 2 milliárd forint értékben. Tavaly több mint 40 ezer fiatal nyújtott be igényt a nyelvvizsga díjának visszatérítésére. A támogatás igénylésének feltételeiről az Erzsébet Ifjúsági Alap honlapján, a www.ujnemzedek.hu oldalon lehet tájékozódni.

Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár közösségi oldalán számolt be a jelentős kedvezményről.

Mint ismert, idén elindul a Külföldi Nyelvtanulási Program is, amely a középiskolás fiatalok ingyenes külföldi nyelvtanulását teszi lehetővé. A kéthetes külföldi nyelvtanulás költségeit a kormány fizeti. A lehetőségről a www.knyp.hu honlapon lehet tájékozódni.