Lopni ment a rendelőbe a hatvani nő - videó

Vágólapra másolva!
A helyszínen elfogták a rendőrök azt a hatvani nőt, aki a főváros egyik VIII. kerületi rendelőjébe azért ment be, hogy a várakozó betegek táskájából lopjon.
Vágólapra másolva!

Szolgálatban lévő rendőrök figyeltek fel egy nőre csütörtökön dél körül, aki egy VIII. kerületi rendelőintézetben várakozó páciensek táskájából próbált meg lopni úgy, hogy

a vállára helyezett kabátjával takarta a kezét, miközben értékek után kutatott.

A nő két beteg táskájából próbált lopni, de a táska mozgását a tulajdonosok észlelték, és a lopást megakadályozták.

Ezután egy harmadik nő táskájából lopott el egy pénztárcát.

A nyomozók azonnal elfogták az 51 éves hatvani Sz. Évát, valamint a rendelőintézet előtt járó motorú gépkocsiban várakozó társát, a 29 éves hatvani B. Norbertet - írja a Police.hu.

A nyomozók őrizetbe vették őket lopási kísérlet gyanújával, majd a kihallgatás után előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Az ellopott pénztárcát visszaadták tulajdonosának.