Dunai hajóbaleset: a bíróság kiengedte az ukrán hajóskapitányt

Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya, Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoport Fő utcai épülete, 2019. július 31.
Hableány, katasztrófa, baleset, Budapest
Budapest, 2019. július 31. A május 29-ei dunai balesetet okozó Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát kísérik a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoport Fő utcai épületének folyosóján 2019. július 31-én. Segítségnyújtás elmulasztása miatt is gyanúsítottként hallgatták ki, és július 29-én őrizetbe is vették a hajóskapitányt. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Kiengedték a letartóztatásból a tavaly májusi dunai hajóbaleset ügyében megvádolt ukrán hajóskapitányt. A hírt megerősítette a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője. 
Vágólapra másolva!

Rab Ferenc elmondta, a másodfokú bíróság megszüntette a kapitány letartóztatását és elrendelte bűnügyi felügyeletét.

Ez azt jelenti, hogy a lakást nem hagyhatja el, csak engedéllyel, és nyomkövető eszközt kell viselnie.

A szóvivő hozzátette: ez a döntés az

A május 29-ei dunai balesetet okozó Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát kísérik a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoport Fő utcai épületének folyosóján 2019. július 31-én Forrás: MTI/Mónus Márton

2019. május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet.

Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig keresnek a hatóságok.

A VI-VII. kerületi ügyészség tavaly november 28-án emelt vádat a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt Jurij C. ellen.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság döntése értelmében tavaly decemberben letartóztatták a kapitányt. Akkor ezt azzal indokolták, hogy

ha a vádlott Ukrajnába szökne,

országa nem adná ki más államnak saját állampolgárát.