Gyorsított lassítás helyett, ezért okozott tömegbalesetet a metrósofőr

2020.01.20. 10:28

Öten súlyosan, tizenhatan könnyebben megsérültek négy éve, amikor egy metrószerelvény fékezés nélkül belecsapódott a Pillangó utcánál álló másik metróba. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a metróvezető és a forgalomirányító férfi ellen, a vádirat szerint gondatlanságuk vezetett a tömegszerencsétlenségnek minősülő balesethez.

A vádirat szerint a 64 éves férfi metrókocsi-vezetőként dolgozott, a szükséges képesítés, vizsga birtokában volt, az időszaki képzéseken részt vett. 2016. december 5-én, a kora reggeli órákban az Örs vezér terétől a felszíni Pillangó utcai megálló felé haladt.

Az adott pályaszakaszon a legnagyobb megengedett sebesség 70 km/h volt,

az idő aznap párás, fagypont alatti volt, a metrópálya csúszott, azon falevelek és egyéb növényi hulladék csökkentették a tapadást. A vonalon a forgalom torlódott, erről és a csúszásveszélyről az ügy másik vádlottja, a forgalmi menetirányító 64 éves férfi tájékoztatta a vezetőt.

A forgalom irányítását végző vádlott utasítást adott a biztonsági rendszer vezérelte kézi üzemmód használatára, sebességkorlátozást azonban – annak ellenére, hogy a többi vezető adatai alapján ez szükséges és indokolt lett volna – nem rendelt el.

Pillangó utcai metróbaleset helyszínelés 2016 december 5-énForrás: Szabó Gábor - Origo

A Pillangó utcai megállóban egy másik szerelvény állt. A megállóhoz közeledő szerelvényt vezető vádlott nem a forgalmi körülményeknek megfelelő, legfeljebb 28 km/h-s biztonságos sebességgel haladt, hanem felgyorsított 57 km/h-ra, emiatt a későbbi fékezés során a szerelvény megcsúszott, a metró a fékezés oldása, majd vészfékezés ellenére sem tudott időben megállni,

így nekiütközött a megállóban várakozó metrószerelvénybe.

Az ütközés következtében öt utas súlyos, további tizenhat személy könnyebb sérülést szenvedett. A baleset miatt a forgalom a metró egy szakaszán a délután végéig szünetelt, negyvenöt pótlóbusz biztosította a közlekedést, közel két millió forint plusz költséget okozva. A forgalom szünetelése kb. 94 ezer utast érintett. A két sérült szerelvény javíttatása több mint százötven millió forintba került.

Pillangó utcai metróbaleset helyszínelés 2016 december 5-énForrás: Szabó Gábor - Origo

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vezető és a forgalomirányító férfi ellen vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetése és különösen nagy kárt okozó közérdekű üzem működése gondatlan megzavarása miatt nyújtotta be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

A kerületi ügyészség letöltendő szabadságvesztésre ítélést és a vasúti járművezetéstől, illetve a forgalmi menetirányítói foglalkozástól eltiltást indítványozott. Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlottak a bűnösségüket a vád tárgyává tett bűncselekmények vonatkozásában az előkészítő ülésen beismerik és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, az eltiltások mellett végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta - olvasható Dr. Ibolya Tibor, fővárosi főügyész közleményében.