Szexuális zaklatás miatt letartóztatták a kunágotai lelkészt

2020.01.20. 14:45

A református egyház is fegyelmi eljárást indított az ellen a lelkész ellen, akit előzetes letartóztásba helyeztek egy kiskorúval, konkrétan a nevelt lányával folytatott szexuális zaklatás miatt - tudta meg a Bors.  

A lap szerint "döbbenten sétálgatnak a kunágotaiak" a református parókia előtt, ami már csendes. Szilveszter vitték el a rendőrök H. Gábor lelkészt, akit 14 éves nevelt lánya szexuális zaklatás miatt feljelentett. A bíró előzetes letartóztatásba helyezte. Az is kiderült, hogy a kamaszlány korábban is vádolta már meg a férfit azzal, hogy zaklatta,akkor azzal zárták le az ügyet, hogy nem történt semmi. A nevelt kislány a lelkész családjában maradt, sőt a testvérét is magukhoz vették.

A lány pár hete eltűnt.

Nem sokkal a bejelentés előtt eltűnt, elszökhetett. Akkor sokan keresték, végül meglett. Akkor sem tudtuk, mi történt, csak örültünk, hogy épségben megkerült"

- mondták a Borsnak a helyiek. 

Nemrégiben, alig egy éve érkeztek, a felesége az egyik iskola hittanttanárnőke. Mindig rengeteg gyerek járt hozzájuk, ismerőseink gyerekei is, de egyikük sem mondott rosszat róluk, így sokkolt minket ez az egész"

- közölte egy asszony.

Tábort és eseményeket szerveztek, szerettek hozzájuk járni. Természetesen, ha bebizonyosodik, hogy vétkes, a legszigorúbb büntetés jár neki, de nem tudjuk elhinni, hogy a lelkész úr ilyet tett volna, így reméljük, hamarosan kiderül az igazság. Addig is mi hiszünk az ártatlanságában"- tette hozzá egy másik kunágotai.

Felfüggesztették a lelkészi szolgálatok alól

A rendőrség mellett a református egyházban is mindent megtesznek azért, hogy kiderítsék az igazságot. Közleményt adtak ki arról, hogy ők is vizsgálják az ügyet.

"A Békési Egyházmegye Elnöksége az ügy súlyosságára tekintettel H. G. lelkész ellen január 8-án fegyelmi eljárást indított, s ezzel egyidejűleg január 9-ével felfüggesztette a lelkészi szolgálatok végzése alól. Amennyiben ártatlansága a rendőrségi vizsgálat során bebizonyosodik, úgy az ellene indított eljárást megszüntetjük, és a lelkészi szolgálatba visszahelyezzük. Ha azonban a bűnössége bizonyítást nyer, úgy a fegyelmi eljárást lefolytatjuk ellene. A felfüggesztés ideje alatt a környékbeli lelkészek látják el a helyettesítési szolgálatokat" – idézte a lap.