Megjelent a kormányhatározat: a kormány felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését

2020.01.21. 10:42

Megjelent a hivatalos kormányhatározat a börtönkártérítések kifizetésének felfüggesztéséről. 

A magyar kormány célja, hogy megállítsa a börtönbizniszt, amely mára több milliárdos pénzügyi iparággá vált. A börtönben ülő bűnözők, ügyvédjeik segítségével már 12 ezer pert indítottak a Magyar Állam ellen, és 10 milliárd forintot pereltek ki a rossz börtönkörülményekre hivatkozva. A kormány álláspontja szerint ez visszaélés az európai uniós és a magyar jogszabályokkal.

Részlet a Szegedi Fegyház és BörtönbőlForrás: MTI/Németh György

A börtönbiznisz károsítja az államot, károsítja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, és sérti az emberek igazságérzetét. Hiszen a társadalom nem azért küldi a bűnözőket a börtönbe, hogy ott meggazdagodjanak és milliomosokká váljanak.

- írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye.

A kormány ezért úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését, emellett az Igazságügyi Minisztérium felülvizsgálja a szabályozást.

Fontos tudni, hogy Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő a börtönférőhelyek száma, új börtönök épültek és börtönfejlesztések zajlanak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK