Elítélték a gyerekét légycsapóval megverő hajdúsámsoni anyát

2020.01.21. 18:43

Ítéletet hirdettek az anya ügyében, aki műanyag légycsapóval verte meg a gyerekét, amiért kiborította az elé letett vacsorát.

Akkoriban kezdett türelmetlenül és ingerülten viselkedni a nő 3 éves gyerekével, amikor annak apjával megromlott a viszonya és 2018. márciusában elköltözött tőle. Ezután nevelő célzattal gyakran meg is ütötte a gyereket. A bíróság hangsúlyozta, hogy a nevelés eszköze nem lehet fizikai vagy pszichikai bántalmazás. De ez így történt az egyik nyári estén is, amikor a gyerek kiborította az elé letett vacsoráját, ezért az anya15-20 alkalommal a légycsapó nyelével megütötte a 3 éves gyerekét. Úgy derült ki az eset, hogy az apa egy láthatásán észrevette a zúzódásokat a gyerek testén, orvoshoz vitte és bejelentést tett a rendőrségen az anya ellen. Távoltartást rendeltek el, erre az időre a gyerek az apjához került. A mostani jogerős ítélet szerint

az anyát 1 év 2 hónap börtönre ítélték, amit 2 év próbaidőre felfüggesztettek.

A bíróság súlyosító körülménynek vette, hogy mostanában elszaporodtak az ilyen bűncselekmények, azt pedig enyhítő körülménynek vették, hogy a nő beismerő vallomást tett és idő közben rendezte kapcsolatát a gyerekével és annak apjával is és szülői felügyeleti jogukat közösen gyakorolják.- közölte a Debreceni Törvényszék.