Szándékosan tévesztik meg Karácsony Gergelyt a saját emberei?

2020.01.21. 18:23

Karácsony Gergely rövid főpolgármesteri pályafutásának újabb szórakoztató állomásához érkeztünk: a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. nevében úgy kilincsel pénzért a kormánynál, hogy a fővárosi cégnél nem állítottak ki számlát arról a pénzről, amit kér. Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár még iránymutatót is adott a számlakiállítás rejtelmeiről a saját támogatói által feltehetően átvert főpolgármesternek.  

Ígérete ellenére (hat hónapos türelmi idő) főpolgármesterré választását követően szinte azonnal lefejezte a fővárosi cégeket Karácsony Gergely. Elsők között a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez nyúlt, és a nagy decemberi hóesés elégtelen kezelésére fogva, valójában politikai motivációból eltávolította Nagy László Albertet, helyére pedig a közgazdász végzettségű Mártha Imrét nevezte ki.

Zsarolási lehetőség

A problémák innen kezdődtek igazán a budapesti cég életében, hiszen finanszírozási kérdések miatt vitázni kezdtek a kormánnyal. Abban, hogy a Nemzeti Hulladékkezelő Koordináló és Vagyonkezelési Zrt. (Kukaholding) miért nem fizet az FKF-nek? Az ügyben Karácsony meglátta a zsarolási lehetőséget. Legutóbb a 24-nek adott szórakoztató jellegű interjújában nyújtotta be a számlát.

"El kell dönteni, hogy a miniszterelnök a legfontosabb, vagy vannak még fontosabb emberek, mondjuk a kukaholding vezetője. Gyorsan el kellene dönteni ezt, mert ha a miniszterelnök atlétikai világbajnokságot szeretne, akkor nekem alá kellene írnom egy levelet a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek. De ezt csak akkor teszem meg, ha a kukaholding fizet, hiszen ez is a megállapodás része."

Tehát a főpolgármester az atlétikai világbajnokság megrendezésének feltételéül szolgáló, a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek címzett levél aláírását ahhoz kötötte, hogy a kukaholding fizet-e vagy sem. A színtiszta zsarolással nemcsak az a probléma, hogy Karácsony új feltételt támasztva felrúgta a kormány és a főváros közötti, a sportesemény megrendezésére vonatkozó decemberi megállapodást, hanem az is, hogy kérését jelen állás szerint nem lehet teljesíteni. 

A kormány és a főváros korábbi megállapodása ellenére Karácsony Gergely főpolgármester az atlétikai világbajnokság megrendezésével zsarolja a kabinetetFotó: Hirling Bálint - Origo

Átverték Karácsonyt 

Ugyanis ahhoz, hogy az általa kért összeget ki lehessen fizetni, szükség lenne egy számlára is, amit azonban nem állítottak ki az FKF-nél. 

Azért nem fizettünk, mert az utolsó 2019-es számlát az FKF még nem nyújtotta be a kukaholdingnak 

- írta Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szombati közleményében. Kicsivel később az ATV híradójában még vonalvezetőt is adott Karácsonynak arról, miképpen történik egy számlakiállítás. "Ez mindig úgy történik, hogy a számlát megelőzi egy adategyeztetés, a kukaholding várja, hogy az FKF-től megérkezzen az utolsó adatszolgáltatás, ezt követi egy adategyeztetés, ezután az FKF kiállítja a számlát" - mondta. Erős a gyanú tehát, hogy 
Karácsonyt saját kinevezettje tévesztette meg, tulajdonképpen verte át.
Mártha Imre Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt az MVM vezérigazgatója volt. Érdekesség, hogy korábban demonstratív módon állt ki Bajnai Gordonnal a paksi atomerőmű bővítése mellett, ma már nem ezt az álláspontot képviseli. Lelkesedését jól mutatta, hogy Szigetvári Viktorral, Bajnai későbbi kabinetfőnökével 2008-ban és 2009-ben azért szerződött, hogy utóbbi cége javaslatot készítsen az akkoriban még „esetleges" paksi fejlesztés kommunikációs stratégiájának támogatásához és hatékonyságának méréséhez. Karácsony megválasztásával duplán jól járt: nemcsak az FKF Zrt.-t vezeti, a Főtáv vezérigazgatójának is kinevezték.
Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár vonalvezetőt adott Karácsony Gergely főpolgármesternekFotó: Csudai Sándor - Origo

Fürjes egyébként az adásban leszögezte, amennyiben megtörténik az adategyeztetés, kifizetik a 2019-ből fennmaradt 10 milliárdos összeget az FKF-nek.

Innentől kezdve Karácsonyéknak az a feladata, hogy megpróbáljanak kitölteni helyesen egy számlát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK