Az ország egyik legfiatalabb alpolgármesterét választották meg Soroksáron

Vágólapra másolva!
Kedden Bese Ferenc polgármester javaslatára alpolgármesterré választotta Sinkovics Krisztiánt a soroksári képviselő-testület, ezzel lezárultak a személyi kérdések a városrészben. A fideszes politikus ezzel az ország egyik legfiatalabb alpolgármestere lett. "A megtiszteltetés nagy, a felelősség még nagyobb. Köszönöm a bizalmat!" - írta ki közösségi oldalára a frissen megválasztott városvezető, aki az Origónak is nyilatkozott. 
Vágólapra másolva!

Soroksár sosem számított unalmas terepnek, már ami a helyi politikát illeti. Mivel itt hagyományosan jól szervezettek, és így nagy befolyással bírnak a civil szervezetek.

A tavalyi önkormányzati választás előtt Geiger Ferenc bejelentette, hogy negyedévszázad után távozik a polgármesteri székből, ezzel pedig alaposan megbolygatta az erőviszonyokat. A kerületben a civil dominancia miatt igazából meghatározhatatlan, ki az erősebb. Mindenesetre Geiger hátralépésével komoly lehetőséget kapott a bizonyításra a Fidesz-KDNP.

Az önkormányzati választás azonban patthelyzetet hozott: ugyan a kormánypártok által támogatott civil jelölt, Bese Ferenc nyert a polgármester-választáson, képviselő-testületi többséget nem sikerült maga mögött felsorakoztatni. Az ellenzéki összefogásnak öt, a Fidesz-KDNP-nek három (ha Besét ide számoljuk, akkor négy), a Geiger-féle civil szervezeteknek kettő, és a Soroksári Német Nemzetiségi Egyesületnek két képviselője jutott be a helyi döntéshozatalba. Mivel ebben a helyzetben az utóbbi két szervezet jelentette a mérleg nyelvét, így a pártoknak velük kellett egyezkedniük. Ennek következtében először az ellenzéki képviselők közül Fuchs Gyulát választották meg alpolgármesternek a decemberi alakuló ülésen.

Mivel Bese két helyettest szeretett volna, így már csak az volt a kérdés, a kormánypártok helyi szervezetei kit jelölnek a tisztségre.

A választás a 26 éves, közgazdász végzettségű Sinkovics Krisztiánra esett,

akit a képviselő-testület keddi ülésén megválasztottak alpolgármesternek. A fiatal politikus az előző ciklusban is bent a döntéshozatalban, képviselőként dolgozott, nem mellékesen pedig tavaly novemberben a Fidelitas kultúráért felelős országos alelnökének választották meg.

Az első közös szelfi: Bese Ferenc, Soroksár polgármestere és Sinkovics Krisztián, alpolgármester a keddi testületi ülést követően Forrás: Facebook

A mai testületi szavazás kapcsán kerestük az ország egyik legfiatalabb alpolgármesterét, aki elmondta óriási megtiszteltetést jelent számára, hogy alpolgármesterként dolgozhat a soroksáriakért. "Soroksár egy több évszázados múltra visszatekintő település, ahol egy olyan erős közösség működik, amely - napjaink körülményei között is - megőrizte hagyományait, értékeit" - magyarázta az Origónak. Legfontosabb feladatának a fiataloknak Soroksáron tartását tartja, azt szeretné, ha hozzá tudna járulni ahhoz, hogy a korosztályába tartozók itt képzeljék el a jövőjüket, és itt alapítsanak családot. "Az általuk használt felületeken kell megszólítanunk őket, kikérve a véleményüket a kerülettel kapcsolatos ügyekről" - imsertette a lehetséges módszereket.

A frissen megválasztott alpolgármester úgy látja, a városvezetésnek nagy kihívásokkal kell megbirkóznia az elkövetkező években. A megoldandó feladatok közé sorolta többek között a közlekedési nehézségek enyhítését, az illegális szemétlerakás visszaszorítását, és a közbiztonság további erősítését. "A magam részemről - Bese Ferenc Polgármester Úr és a Képviselő-testület munkáját segítve - mindent megteszek annak érdekében, hogy a kerület jelentősen fejlődjön" - beszélt elképzeléseiről.

Sinkovics a közösségi oldalán is kommentálta a történteket. "A mai napon a Képviselő-testület - Polgármester Úr javaslatára - Soroksár alpolgármesterének választott. A megtiszteltetés nagy, a felelősség még nagyobb. Köszönöm a bizalmat!" - írta.