Gyurcsány miatt háborúznak egymással a jobbikosok

Szávay István, Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Jobbik
Vágólapra másolva!
Egy speciális trükkel húzhatják ki a talajt a Gyurcsányhoz dörgölőző Jakab-Gyöngyösi páros lába alól az ellenjelölt Szávay és emberei. Miközben az elnöki székért vívott csata lényegében lefutottnak tekinthető, az alelnökjelölti tisztségekért nagy a verseny: feltehetően Szávayék itt próbálják majd megszorongatni Jakabékat - értesült az Origo. A bukott miniszterelnökkel való együttműködés kérdése továbbra is végletesen megosztja a tisztújítás előtt álló Jobbikot. 
Vágólapra másolva!

Egy ideig - tévesen - úgy tűnt, teljes az egység a Jobbikban, már ami az ellenzéki pártokkal, beleértve a Demokratikus Koalícióval (DK) való együttműködést illeti. Jakab Péter frakcióvezető volt az első jobbikos politikus, aki nyilvánosan együtt mutatkozott Gyurcsány Ferenccel az Országgyűlés épületének lépcsőjénél, sokáig azt a látszatot keltve, a párton belül mindenki egyetért ezzel a lépéssel.

Gyurcsány megosztja a pártot

A tisztújító kongresszus azonban visszahozta a kérdést:

együtt lehet-e működni Gyurcsány Ferenccel, lehet-e a Jobbik célja a bukott kormányfő hatalomba való visszasegítése?

A rendkívül nagy téttel bíró tisztújításon minden bizonnyal eldől a kérdés: a küldöttek az elnök személyéről, az elnökség tagjairól, és ezzel együtt a párt országgyűlési választási stratégiájáról döntenek.

Ahogy arról beszámoltunk, két csoport alakult ki, akik a tisztújítás közeledtével összecsaptak : az egyik támogatja, a másik nem a Gyurcsánnyal és a DK-val való összeborulást. Az elsőbe tartozik Jakab Péter frakcióvezető, Gyöngyösi Márton EP-képviselő, elnökhelyettes, Szilágyi György képviselő-szóvivő, Ander Balázs, Potocskáné Kőrösi Anita, és Z. Kárpát Dániel képviselők. Velük szemben ellenzik a párt múltjára nézve elvtelen alkut a budapestiek: Szávay István volt képviselő, Bencsik János képviselő, budapesti elnök, és Stummer János képviselő. Ennél azonban jóval összetettebbek a párton belüli törésvonalak, főleg, hogy komoly számolgatások zajlanak a szombati pártrendezvény előtt, mindkét tábor igyekszik megszerezni a többséget.

A Gyurcsány Ferenccel való együttműködés miatt dúl a belháború a Jobbikon belül: Jakab Péter (b) benne lenne, Szávay István (j) kevésbé Forrás: MTI

Az igazi csata az alelnökségért zajlik

Ugyan Jakabnak a radikális jobboldali vonalat képviselő Lokody Levente személyében ellenfele akadt az elnöki székért folytatott harcban, értesüléseink szerint a közöttük lévő csata gyakorlatilag lefutott, Jakabot simán megválasztják. Ennél jóval érdekesebb az alelnöki helyekért való küzdelem. Mint ismert, Jakab - párton belül nagy ellenállást kiváltva - már korábban jelezte, kikkel szeretne az elnökségben együtt dolgozni. Tavalyi posztjában arról írt, Gyöngyösi Mártont elnökhelyettesként, Lukács Lászlót, Dudás Róbertet, Balassa Pétert, Nunkovics Tibort, Szilágyi Györgyöt és Z. Kárpát Dánielt pedig alelnökként szeretné látni. Azóta némileg módosultak az erőviszonyok: Jakab támogatásáról biztosította a versenyben Ander Balázst, a párt barcsi politikusát is.

Közel sem lett kompromisszum a diktátumából: sorra bukkantak fel az olyan alelnökjelöltek, akik nincsenek jóban Jakabbal. A Szávay egyik legfőbb bizalmasaként számontartott Bencsik János közösségi oldalán jelezte, elindul a kongresszuson, de Gyüre Csaba és Varga-Damm Andrea parlamenti képviselők is előkerültek. Ők egyértelműen a Gyurcsány- és Jakab-ellenes csoporthoz sorolhatóak. Úgy tudjuk,

Szávayék azzal számolnak, hogy több alelnökjelöltet tudnak delegálni a január végén felálló vezetésbe, mint Jakabék.

Ez pedig azért lenne fontos számukra, mert így kontroll alatt tudják tartani Jakakabot, és a mögüle irányító Gyöngyösit. Mint ismert, nem példanélküli a Jobbik történetében, hogy az elnök kezét megkötötték a rebellis alelnökök: Volner János többször is arról beszélt, hogy a 2018-as országgyűlési választást megelőzően Toroczkai Lászlóval és Apáti Istvánnal összefogva sikerült megakadályozniuk a radikális párt végleges balratolását a Vona-féle elnökségben. Feltehetően valami ilyesmit tervezhetnek Szávayék is: úgy tudjuk, a volt parlamenti képviselő titkos fegyvere Varga-Damm Andrea, akire fontos szerep hárulhat az elkövetkező időszakban, így kulcsfontosságú lenne nekik, hogy mandátumot szerezzen január 25-én.

"Elképzelhetetlen” a közös lista Gyurcsánnyal

„A Jobbik tagsága világosan látja, kik fogják ezt a pártot korábbi népszerűségére előre lendíteni. Az erő, az elkötelezettség, az őszinteség és a hit birtokosai nyerik el a tisztségeket az egyetlen nemzeti elkötelezettségű pártnál, a Jobbik szombati tisztújító kongresszusán” – emelte a tétet Varga-Damm csütörtöki posztjában, egyértelműsítve, a DK elnökének közeledése miatt komoly belharc alakult ki a szervezetben. Csatlakozott a Jakab- és Gyurcsány-ellenes offenzívához Bencsik János is, aki az Alfahírnek szokatlanul kritikusan nyilatkozott a Jobbik jelenéről. Többek között azt mondta, hogy vissza kell szerezniük az önálló arculatukat és a politikai kezdeményezőképességüket, rendezniük kell a soraikat párton belül. Mint ismert, annak idején Volner János is így érvelt – nem járt jól. Bencsik ennél is továbbmenve leszögezte,

a közös listát elképzelhetetlennek tartja.

Bár a Jobbik politikusai sokáig tagadták, hogy a tisztújítás előtt kiújultak a belharcok, Szávay után a Zsúrpubi is elismerte, ezek a törésvonalak tényleg léteznek. A párthoz rendkívül közel álló lap első számú célpontja Szávay volt, akinek csütörtöki vezércikkükben azt rótták fel, hogy „a jobbikos tárgyalódelegáció vezetőjeként Gyurcsányékkal, illetve a szocialistákkal tárgyalt az önkormányzati helyekről,” és vezetésével a budapesti Jobbik sikertelen volt a választáson. Több mint árulkodó: a lap megszólaltatott egy meg nem nevezett, feltehetően Jakab-közeli, jobbikos forrást, aki szivárogtatással vádolta meg az ellenoldalt.