Novák Katalin: A magyar családtámogatások híre eljutott a világ legtávolabbi részére is

Novák Katalin, USA, Blair House, Egyesült Államok, családpolitika
Vágólapra másolva!
A magyar családtámogatások híre eljutott a világ legtávolabbi részére is - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin elmondta, nem az volt a céljuk a következetes családtámogatási rendszer 2010-es kialakításával, hogy felkeltsék a világ érdeklődését, hanem az, hogy

könnyebbé tegyék az emberek életét, a családalapítást, a gyermekvállalást.

Felidézte, három országba is meghívták az év elején, hogy a kormány intézkedéseiről beszéljen, Németországba, Írországba és az Egyesült Államokba. Hozzátette, ezen országok kíváncsian figyelnek, hiszen Magyarország úgy döntött, hogy a demográfiai problémáit nem bevándorlással, hanem családtámogatásokkal oldja meg.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a demográfiai mutatók javulása mögött a gazdaság jó teljesítménye is ott van.

- fogalmazott Novák Katalin.

Novák Katalin az egyesült államokbeli előadása alkalmával Forrás: Facebook/Novák Katalin

Novák Katalin elmondta azt is, hogy negyven éve nem volt olyan magas a házasságkötések száma, miközben a válások száma soha nem volt olyan alacsony, mint tavaly, továbbá

folyamatosan emelkedik a gyermekvállalási kedv és csökken az abortuszok mennyisége.

Az államtitkár hangsúlyozta, nincs könnyű helyzetben a magyar családpolitika, hiszen 1981 óta fogyatkozik a népesség, s ebből a helyzetből egyik napról a másikra kilábalni nem egyszerű.