Válságban van a szavazóit folyamatosan elvesztő Jobbik

2020.01.25. 13:56

Komoly válságban van a Jobbik, hiszen a szavazóinak felét elvesztette. 2014-ben még több mint egymillió szimpatizánsa volt országszerte a pártnak, mára a szavazótábora is megfeleződött és a távozókat sem sikerült pótolniuk. A kutatás eredménye azt is megmutatta, hogy a Jobbik megmaradt szavazói kevésbé jobboldali-konzervatív az önbesorolása szerint, mint korábban - ez derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.

A Jobbik hétvégi kongresszusa új vezetést választ, amelynek hátteréről az Origo is beszámolt. Kétséges azonban, hogy személyi változtatásokkal meg lehet állítani a párt szimpatizánsi körének folyamatos szűkülését. 2014-ben az akkor még a magát nemzeti radikális pártként meghatározó Jobbik volt a legnagyobb ellenzéki párt, az országgyűlési választáson több mint 1 millióan szavaztak a listájukra (20,7 százalék). 2018-ig nem történt érdemi előrelépés a támogatottságukban, az akkor megkezdett balliberális fordulat hatására azonban az országgyűlési választást követően megkezdődött a párt mélyrepülése. 

A tavalyi EP-voksoláson mindösszesen 6,34 százalékot szereztek listán az 5 évvel korábbi 14,67 százalékos eredményükkel szemben.

Szávay István jobbikos képviselő, Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetőjeForrás: MTI/Kovács Tamás, Illyés Tibor

A Jobbik komoly válságát jelzi, hogy 2018-ban még a legerősebb ellenzéki párt volt, de 2019 májusára már a legkisebb, képviselőt delegáló ellenzéki erővé küzdötték le magukat.  

A Nézőpont Intézet kutatása felidézi azt is, hogy 2014 óta minden évben csökkent mind a teljes népességre, mind a legvalószínűbb választási eredményre vonatkozó támogatottsága a pártnak.

A Jobbik legnépszerűbb évében, 2015-ben a választásra jogosult felnőtt lakosság 14,8 százaléka szimpatizált velük, míg az aktív szavazók 25 százalékának volt elsődleges pártpreferenciájaként. 

A tavalyi évben ennek kevesebb, mint fele, a magyar felnőtt lakosság 7,2 százaléka támogatta átlagosan a Jobbikot, míg az aktív, választási jogosultsággal élők körében 10,4 százalékon állt a párt 2019-ben. 

A csökkenő tendencia szinte folyamatos volt. 

A jelentős népszerűségvesztés hátterében a tanulmány szerint a párt identitásválsága áll, amely mögött az a balra tolódás húzódik, ami miatt a nemzeti radikális szavazók egy része kiábrándult a Jobbikból.

További érdekességre is rávilágított a kutatás, mely szerint a megmaradt Jobbik-tábor kevésbé konzervatív és jobboldali önbesorolása szerint, 

mint korábban: a 0-tól 10-ig terjedő skálán mérve a konzervatív értékrend 2015-ben még 5,7-es, 2019-ben már csak 5,2-es értéket mutatott a párttal szimpatizálók válaszai alapján.

Forrás: Nézőpont

KAPCSOLÓDÓ CIKK