Üzletággá fejlesztették az elítéltek kártérítését a balliberális ügyvédek

2020.01.26. 08:16

Rátelepedtek és üzletággá fejlesztették a fogvatartottak és elítéltek kártérítési rendszerét a balliberális körökhöz és a Soros-hálózat által finanszírozott ügyvédi irodák - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Ez egy haszonszerzésre irányuló üzletág, amelyben az ügyvéd és a fogvatartott egymásra talált - hangsúlyozta. A fideszes politikus közölte: a börtönben ülő bűnözők és ügyvédeik eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, és több mint tízmilliárd forintot nyertek el, amelyből több mint kilencmilliárd forint a bűnelkövetők és az ügyvédek számláin landolt, a sértettekhez, áldozatokhoz csak egymilliárd forint jutott.

Rámutatott: a kártérítési törvény nem köti ki, hogy a fogvatartottnak kötelezően jogi képviseletre lenne szüksége a kártérítés megindításakor. 

Budai Gyula szerint a Helsinki Bizottság évekkel ezelőtt körbeadott egy olyan keresetmintát, amely segíti a fogvatartottakat a kártérítési igény benyújtásában a rossz magyarországi börtönviszonyok miatt.
A kormánypárti politikus az ügy legárulkodóbb részletének azt nevezte, hogy  a kártérítésként megítélt összegek 70 százaléka ügyvédi letéti számlára érkezett meg. 

IllusztrációFotó: Szabó Gábor - Origo

Kiemelte: korábban büntetőügyvédként Magyarország minden fegyházában járt, ezért úgy véli, a fogvatartottak körülményei nem indokolnak ilyen jellegű kártérítési összegeket. Az elmúlt időszakban jelentős börtönrekonstrukciót hajtott végre az Orbán-kormány - fűzte hozzá. 

Az áldozatok kártérítése messze elmarad az elítélteknek fizetett összegektől,  és mivel a magyar kormánynak az áldozatok a legfontosabbak, így a kártérítések kifizetésének felfüggesztése mellett döntött - mondta Budai Gyula.

Korrupciógyanús döntés volt a Szeviép-ügyben született felmentő ítélet

A Szeviép-ügyben a Szegedi Törvényszéken másodfokon született felmentő ítélettel összefüggésben azt mondta, ez az egész ügy Botka László szegedi polgármester és a helyi önkormányzat korrupciós ügye. Elmondta, sajtóhírek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a másodfokon felmentő ítéletet hozó egyik bíró családi cége egymilliárdos megrendelést kapott a szegedi önkormányzattól. A másik bíró pedig áron alul jutott egy szegedi belvárosi, 100 négyzetméteres ingatlanhoz - részletezte.

Botka László szegedi polgármester és a Szeviép két vezére egy korábbi felvételenForrás: Segesvári Csaba

Budai Gyula szerint ezek egyértelmű dolgok, és az ember elkezd kombinálni, mi az oka, hogy felmentették a Szeviép-ügy vádlottjait, akik közel 30 milliárd forintos megrendelést kaptak a szegedi önkormányzattól, és több mint 500 kisvállalkozót nem fizettek ki.

Hozzátette:  ez egy korrupciógyanús döntés volt. Úgy fogalmazott, teljesen egyértelmű, hogy Botka László és a szegedi önkormányzat egyes szegedi bírókat különböző juttatásokkal befolyásol, és a befolyásolás következtében születhetett ez a másodfokú döntés. 

Kitért arra, hogy az Országos Bírósági Hivatal vizsgálata is hasonló megállapításra jutott, és ezektől a bíróktól már megvontak egyes jogköröket.