A katolikus iskolákon is gúnyolódott Niedermüller Péter

Niedermüller Péter, DK
Budapest, 2017. november 18. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, EP-képviselő beszédet mond a pártja országos választási programbemutató salgótarjáni rendezvényén 2017. november 18-án. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
A DK-s polgármester már évekkel ezelőtt katolikus iskolák ellen hergelt, erről ír a Mandiner.
Vágólapra másolva!
Niedermüller Péter Forrás: MTI/Komka Péter

Korábbi Facebook-profilján az elmúlt évtizedben többször is a katolikusok ellen hergelt Niedermüller Péter (profilja szerint Peter Niedermueller).

A DK-s polgármester egyszer például általánosítva, kvázi az összes katolikus iskolát vádolta pedofíliával,

amikor egy olyan útjelző táblát posztolt, amelyen kisgyermekek menekülnek egy pap elől. Niedermüller azt írta a képhez hozzászólásként:

"Rémisztő képződmény"

Niedermüller Péter az ATV egyik múlt hét csütörtöki műsorában kijelentette:

"Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek."

Gyurcsány Ferenc és Niedermüller Péter Forrás: MTI/Marjai János

Niedermüller megszólalását követően a Sajtóklub tüntetést szervez a DK-s politikussal szemben, csütörtök késő délutánra. A szervezők

várnak mindenkit, „aki érintve érzi magát, és tiltakozik Niedermüller Péter kirekesztő, rasszista, gyűlöletkeltő, megbélyegző kijelentése miatt".

A II. világháború óta nincs helye, sem kultúrája a rasszizmusnak a hazai politikai közbeszédben, ezért

Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester szavai vállalhatatlanok

- olvasható a Századvég Alapítvány keddi közleményében.

Tüntetés lesz