Századvég: Vállalhatatlan Niedermüller Péter rasszista nyilatkozata

2020.01.28. 11:31

A II. világháború óta nincs helye, sem kultúrája a rasszizmusnak a hazai politikai közbeszédben, ezért Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester szavai vállalhatatlanok - olvasható a Századvég Alapítvány keddi közleményében. Mint ismert, Erzsébetváros Gyurcsány-párti polgármestere egy televíziós műsorban "rémisztő képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat. 

A kutatóintézet szerint Niedermüller Péter vállalhatatlan és elfogadhatatlan nézeteknek adott hangot múlt hét pénteken az ATV stúdiójában. Kiemelték, hogy az adás másik vendégének, Tordai Bencének helyeslő gesztusa mellett sem lehet elsiklani. Ahogy beszámoltunk róla, a Párbeszéd országgyűlési képviselője ahelyett, hogy jelezte volna, a rasszista kijelentés nem helyénvaló, mosolyogva kommentálta azt. A Századvég közleményében ismertette a rasszizmus fogalmát:

  • az, aki az emberek külső tulajdonságait kiemeli,
  • olyan módon, hogy azokhoz még morális, társadalmi vagy politikai különbségeket is hozzárendel; és
  • az ilyen módon a kiemelt tulajdonságaik alapján, például bőrszín vagy más biológiai karakterisztikum szerint önkényes hierarchiát állít fel.

"Márpedig Niedermüller Péter ezt tette: tudatosan és vállaltan elkötelezte magát egy csoport, a fehér, keresztény, heteroszexuális közösségek negatív diszkriminációja mellett, azok említett, veleszületett genetikai tulajdonságai, adottságai alapján" - vonták le a következtést, hozzátéve, 

a faji alapú megkülönböztetésnek a II. világháború óta nincs helye, sem kultúrája a hazai közbeszédben. 

Meglátásuk szerint szomorú aktualitást ad Niedermüller szavainak, hogy éppen 75 éve szabadították fel a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat. A Századvég aláhúzta, hogy az Alaptörvény tiltja a diszkrimináció mindenféle fajtáját. "Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja" - idéztek Magyarország legfelsőbb szintű jogszabályából. Éppen ezért úgy látják, hogy egy választott politikai tisztségviselőnek minden körülmény között, az Alaptörvény, szellemében és azok tiszteletével kell eljárnia. 

"Egy polgármester is morális felelősségvállalással tartozik a társadalom egésze részére közéleti megnyilvánulásaiért vagy a beszédeiért. Amiként volt európai parlamenti képviselőként is szem előtt kellene tartania az emberi jogok alapelveinek érvényesülését, és soha nem támaszkodhat érveléseiben faji jellegű, veleszületett biológiai karakterisztikumra utaló megkülönböztetésre" - zárták közleményüket.

Niedermüller Péter, erzsébetvárosi polgármester rasszista megnyilvánulását elítélte a Századvég AlapítványForrás: Facebook

A Demokratikus koalíció politikusa azzal kavart botrányt, hogy "rémisztő képződménynek" nevezte a fehér, keresztény heteroszexuális férfiakat.

"Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik... akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek" - mondta az ATV múlt hét pénteki adásában. 

A kijelentést elítélte a Fidesz és a KDNP is. 

Tüntetnek majd a politikus ellen

KAPCSOLÓDÓ CIKK