Új képzési program indul a diaszpórában élő fiataloknak

WABERER György; SZILÁGYI Péter; NAGY Gabriella
Budapest, 2020. január 28. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, Nagy-Baló Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona igazgatója, Wáberer György, az iskola öregdiákja és Buzásné Nagy Gabriella igazgatóhelyettes (b-j) a diaszpórában élő magyar diákokat érintő kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatón a Roosevelt-irodaházban 2020. január 28-án. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában a 2020/2021-es tanévre meghirdetett, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával megvalósuló kezdeményezés keretében a magyar gyökerekkel rendelkező, 8. osztályt végzett 14-15 éves diákok számára angol-magyar két tanítási nyelvű 5 évfolyamos gimnáziumi képzést indítanak. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Új, ötéves képzési program indul a diaszpórában élő fiataloknak a sárospataki református kollégiumban - jelentette be Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa keddi sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Szilágyi Péter elmondta, a kollégium kezdeményezésére megszólítják a diaszpórában élő közösségek aktív fiatalságát. A felhívás azoknak a magyar származású, gyökerű, állampolgárságú nyolc osztályt elvégzett 14-15 éveseknek szól, akik közösségi tevékenységet is végeznek például hétvégi iskolában, néptánc körben, cserkészetben vagy hitéletben.

Szilágyi hozzátette, a sárospataki program célja, hogy

a résztvevők közép vagy emelt szintű, esetleg nemzetközi érettségi, majd magyar diploma megszerzése után visszatérjenek saját közösségeikbe és ott erősítsék a magyarságot.

Az elmúlt tíz évben hatalmas előrelépés történt a nemzetpolitikában, számos program indult a diaszpórában élők részére, de az igazi összetartozást a magyar állampolgárság megszerzése jelenti, az összetartozás pedig a nemzet legfontosabb értéke - hangoztatta a miniszteri biztos.

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, Nagy-Baló Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona igazgatója, Wáberer György, az iskola öregdiákja és Buzásné Nagy Gabriella igazgatóhelyettes (b-j). Forrás: MTI/Kovács Tamás

Nagy-Baló Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: az intézmény idén a 489. tanévét kezdi, feladata az elmúlt fél évezredben a hagyomány és innováció összhangja, a világszínvonalú képzés és a keresztény nemzeti kulturális örökség továbbvitele volt.

Búzásné Nagy Gabriella igazgatóhelyettes azt mondta, hogy a programban résztvevők az első évben magyar anyanyelvből, illetve a szaktárgyakból kapnak szükség szerint felzárkóztató képzést, a következő négy évben pedig angol-magyar két vagy többnyelvű oktatásban készülhetnek az érettségire, továbbtanulásra.

A jelentkezési határidő március 15, összesen 34 főt vesznek fel a programba, a bentlakásos diákotthon kötelező.

A képzés azoknak ingyenes, akik legkésőbb június 30-ig, a beiratkozás napjáig igazolni tudják magyar állampolgárságukat vagy az annak megszerzésére benyújtott kérelmüket.